2018.05.02. 09:00
Ismét beindult a nosztalgiabuli Csákváron
Kiss László és barátai 24 évvel ezelőtt rendezték meg az első majálist, valójában annak megünneplésére, hogy közös összefogással rendbe hozták az Úttörő teret.
A mazsorettek látványos felvonulása Fotó: Némedi István
Már azon a rendezvényen is volt főzés és kispályás foci, no meg játékok a gyerekeknek. Az évek folyamán annyira kinőtte magát az esemény, hogy egy-egy alkalommal több mint ezer ember fordult meg a programokon. Tizenegy év után aztán véget ért a sorozat. Tavaly döntöttek úgy, hogy felélesztik a baráti majálist. A szervezésbe Kiss László cége mellett a Vaskapu Hagyományőrző Egyesület is bekapcsolódott, de a programok színesítésében nagy része volt számos más civil szervezetnek is, illetve képviseltették magukat többek között a katasztrófavédők és a rendőrség is.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/nyQpjk9_psMLrDl7dWY-7lU5UGezcFNQL3pkzaBZveI/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmY2UzYmI1NmM3ZDRmNmE4NWQxZjJmMWRhZDQ2YjU1.jpg)
A program kora reggel a főzőversenyben részt vevő csapatok – közöttük a Kárpátaljáról, Rahóról és Császlócról érkezett két gárda – helyének kijelölésével és a kispályásfoci-bajnokság sorsolásával indult. Már délelőtt sem unatkoztak a nagy, füves területre kilátogatók, hiszen a gyerekeknek volt arcfestés és kézműves sátor, de beülhettek egy rendőrautóba is – szólt is a sziréna szinte egész délelőtt –, valamint a katasztrófavédőknek köszönhetően játékos tűzoltásban is részt vehettek. Kora délután indultak a színpadi programok: kórusok és tánccsoportok léptek fel. A délután egyik fénypontja a fúvószenekari kísérettel felvonuló mazsorettek voltak. A katasztrófavédők segítségével talpra állt a feldíszített májusfa, és hatalmas tábortüzet is gyújtottak, este pedig a Viking zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt.