2018.08.18. 15:30
Kiállításmegnyitó és szoboravató zajlott Polgárdiban
A nyári fesztivál nyitányán pénteken kora este Szent Flórián-szobrot avattak az önkormányzati tűzoltóság bázisán, illetve csütörtökön és pénteken is festménykiállítást nyitottak.
9-16 éves ifjak dolgoztak a festőtáborban
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap
S. Bruck Teréz festménykiállítását a városházán, a gyermek festőtábor zárókiállítását az általános iskolában nyitották meg. Mayer Erzsébet, a Cserhát Művészkör tagjának festőtábora hétfőn kezdődött és péntekig tartott. Az alkotó a városban 2016 óta tart felnőttek és gyerekek számára festőtáborokat, s immár tanítványai is vannak. Számos kiállításon mutatkozott be a lakóhelyén és környékén, és mellette tárlatokat is szervez. Jótékonysági akciók résztvevője, több képet adományozott már, amelyekkel megpróbál segíteni a rászorulóknak. A festőtáborban tizennyolc 9-16 éves ifjú dolgozott a héten a mesterük keze alatt, néhány kezdő, de többségükben inkább haladó festőinas.
Festménykiállítások nyíltak Polgárdiban
Tájképek és csendéletek születtek, magával ragadó színek és formák kerültek a furnérra. A gyerekek kiállítását Nyikos László polgármester nyitotta meg, s meglepetten pillantottunk egymásra, amikor Erzsébet megjegyezte: a zárónap délelőttjére csak könnyű ecsetgyakorlatot iktatott be, nevezetesen egy naplementét kellett „fölvázolni”. A szülők és a hozzátartozók gratuláltak csemetéiknek, s örömmel nyugtázták: a jövő nyáron várhatóan már két tábor indulhat az adott pályázati forrás segítségével.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/JJQf-2k_MbU2YO4W6ldoJNM8tWliyNdasGI16mcbN60/fill/2328/2232/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y1YjJmOTFjNTdhODQzNjU5YTQyMWFmZDkyZjIxODUz.jpg)
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap
Bálint József jenői faszobrász egész alakos Szent Flórián-szobrát a Polgárdi Önkormányzati Tűzoltóság központi bázisán avatták fel pénteken kora este. Az ünnepi ceremónián köszöntőt mondott Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Nyikos László polgármester és Kertész Károly, a Polgárdi Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke.
Mindannyian az összetartozást, a közös erőt emelték ki a tűzoltói tevékenység kapcsán.
Szent Flórián-szobrot avattak a Polgárdi Önkormányzati Tűzoltóságon
Amint elhangzott: Szent Flórián keresztény vértanú, a tűzoltók védőszentjének tisztelete a középkor végén kezdődött, majd a 17. században terjedt el általánosan. Kezdetben az árvizek ellen kérték segítségét, majd a tűzzel is kapcsolatba hozták. 1999 óta ünnepnapján, május 4-én tartják a tűzoltók világnapját. Szent Flórián szobrát Barta Tibor plébános áldotta meg, szavalattal közreműködött Nagy Boglárka, énekelt és zongorán játszott Gabrieli-Kiss József, hegedült Kissné Révfalvi Andrea. Istennek dicsőség, egymásnak segítség! – idézték a tűzoltók régi jelmondatát a lánglovagok.