2018.08.28. 17:00
Utolsó pillanatok tanévkezdés előtt
A tanév hosszán – sem lefelé, sem felfelé – idén sem sikerült változtatni – hangzott el némi humorral fűszerezve az idei Fejér megyei szakmai tanévnyitón, ahol a köznevelési változásokról és tervekről adtak számot.
A szakmai tanévnyitón összegezték a várható változásokat
Fotó: Simon Erika / ÖKK
A Városházán tartott keddi Fejér megyei szakmai tanévnyitó, amely az intézményvezetőknek, fenntartóknak biztosított lehetőséget a tanévkezdés előtti hajrában egy utolsó összegzésre és információszerzésre, jó alkalom volt arra is, hogy már az első mondatoknál szóba kerülhessen a tanév hosszának további lehetséges rövidítése, amelynek talán diákok, pedagógusok egyaránt örülnének. Cser-Palkovics András polgármester szerint fia részéről is felvetődött korábban ez a kérés, de sajnos – fogalmazott a város vezetője -, ebben még egy polgármester sem tud segíteni... Sipos Imre, az EMMI miniszteri biztosa ezzel kapcsolatosan leszögezte: bizony idén is ugyanannyi hétből áll a tanév, mint korábban. De komolyra fordítva a szót a biztos a következő tanév néhány jelentős változásáról így szólt: a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulókkal kapcsolatos támogatórendszer adatainak tantestületi elemzése és az ezzel kapcsolatos pedagógiai intézkedések bevezetése lesz az egyik új cél. Újdonság a tanév rendje rendeletben az is, hogy az idei évtől az alapfokú művészeti iskolák is rendelkezhetnek hat tanítási munkanapról.
Szó esett az új Nemzeti Alaptantervről is, amely kapcsán elhangzott: előkészítése egy projekt keretében 2017 tavasza óta zajlik Csépe Valéria akadémikus vezetésével, s érinti többek közt a digitalizáció s a művészeti nevelés hangsúlyozását, a tananyagátrendezés és csökkentés lehetőségeit. A beérkezett szakmai vélemények után következik a társadalmi egyeztetés, amelyet a tervek szerint a tanterv bevezetése követ a következő tanév szeptemberétől, az első és az ötödik évfolyamon.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/9xN3wMg0nZHIWR8QqMM9yOrHPBgcMUYJdV-zgRC6BYc/fill/1470/978/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5NmY3OTA1YTI1MzRiMTliNDk1NWM5N2VhMGE0MTBm.jpg)
Fotó: Simon Erika / ÖKK
Zajlik továbbá a tárcánál a nemzeti köznevelési törvény módosítása is – ennek néhány elemét ismertette Sipos Imre a szakmabeliekkel: a pedagógusterhelésre vonatkozó felmérés bevezetését tervezik, amelynek kiértékelése után kerülhet majd sor az óraszámok és a terhelés újragondolására. Tovább pontosítják a munkaidővel kapcsolatos adminisztráció kérdését, egészen pontosan annak csökkentését, illetve digitalizálását is. A béremelési lehetőségek kapcsán szintén van már terv az asztalon: e szerint az egyéni teljesítmény fokozottabb elismerésére tesznek benne javaslatot. Ösztönző eleme még a tervezetnek a pályára lépés, visszatérés motiválása, az érintett pedagógusok számára kedvező lehetőségek megteremtésével. Az ingyenes tanszerellátás – amely jelenleg a 1-9. évfolyamon tanulókat, illetve felette a jogszabályban rögzítettek szerinti célcsoportokat illeti -, a tárca tervei szerint a köznevelésben résztvevő kimaradó évfolyamokon tanulók számára is elérhetővé válhat, még ebben a kormányzati ciklusban.