2018.10.31. 07:20
A Corvinus Alba rendezvénysorozat kedd esti vendége Vastag Csaba volt
Vastag Csaba hisz az álmaiban. Ha kikapcsolódik, általában beszélget, s csak néha hallgat zenét. Mostanában bakelitet. Megszerezte a Queen-összest, és a mozifilm is bejött neki.
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap
A siker útján címmel Schéda Zoltán fehérvári rádiós beszélgetett az ismert énekessel kedden este a Corvinus Egyetem székesfehérvári campusának nagy előadótermében. A kellemes bariton hang, a sármos külső annak idején belopta magát a hölgyszívekbe, s ez mára sem változott. A veszprémi Petőfi Színházból táncosként emlékezhetünk rá, majd jött a nagy áttörés, 2010-ben megnyerte az első X-faktort.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/3HzdPhOU3EWxv7YZfqaW13mlQul2uQ8VbUWSbTebYWY/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwNmMwMTk0Njk4OTRjZjg5MzlmZmI0MTVkMmQzN2E1.jpg)
– A zene az egyik legnagyobb erő, és ráadásul mindenkire hatással van. Hiszem, hogy a zene által gyökeresen meg lehet változtatni sok mindent – mondta lapunk egyik korábbi interjújában. Recept nincs a sikerre – emelte most ki a beszélgetéskor. A munkában hisz, és persze a közönségben. Ebben az instant világban csak az erő, a fegyelem, az alázat és a türelem hozhat sikert, amelyért milliméterről milliméterre keményen meg kell küzdeni. A hírnevet, az ismertséget nem szabad hajkurászni! – vallja. Elmondása szerint egy lakatlan szigetre egy üveg bort vinne magával, valamint az öccsét, Tamást, aki úgyis vinne mindenkit…