2018.12.01. 07:05
Bátor fiatalok versengtek a megyei fináléban
Hat megyei város 13 középiskolájának 30 csapata vett részt idén a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya által hatodik alkalommal meghirdetett versenyben. Közülük 25 jutott el a pénteki döntőig.
Bátor előadásokat láthattunk a verseny döntőjében
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A Döntésünk a jövőnk című, a felelős szexuális magatartásra nevelés jegyében zajló vetélkedő három fordulóból állt. Az első egyfajta szűrő, ahol elméleti tesztsor és komoly kérdések vártak a versenyzőkre. A második a plakátverseny, ahol fi gyelemfelhívó plakátokat kellett készíteni – ezek a székesfehérvári autó buszpályaudvar várójának üvegablakain láthatók. Ebben a versenyben múlt héten hirdettek eredményt.
Bátor fiatalok versengtek a megyei fináléban
A harmadik, utolsó versenyben pedig 4–5 perces, kortársaknak szóló kreatív produkció elő adása várt a csapatokra, ami szinte bármi lehetett: kisfilm, egy jelenet, vagy egy prezentációval összekötött előadás. A téma természetesen itt is a felelős szexuális magatartás volt.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/59-1Jq8NEj6fTrD-iV9Lhy2C5Up2E3g9l4DWeHaQehg/fill/5613/3743/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlMWEzYWZhZDQwOTQ2ZDA5MzkyYzg2MTliNDMwZjIy.jpg)
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Az egész versenysorozat célja, hogy a versenyző diákok a megszerzett ismereteikkel tudják formálni kortársaik szemléletmódját, így segítve elő az ő egészségtudatos életmódjuk kialakítását. Az őszinte és bátor előadásokat a Székesfehérvári Diáktanács tagjaiból álló zsűri bírálta el, akik hitelesen meg tudták ítélni az alkotásokat, hiszen maguk is a versenyzők korosztályába tartoznak. Az első helyet a bicskei Vajda János Gimnázium How I met with HPV nevű csapata szerezte meg, megelőzve a székesfehérvári I. István Szakiskola A csapat nevű, illetve a sárbogárdi Petőfi Gimnázium Szifilisz nevű gárdáját.