2019.03.16. 11:30
Idén is magával ragadó volt a Márciusi ifjak előadása
Sükei Károlyt ismerik-e? A rémesen beszédhibás, de pengeéles eszű filozófust, a márciusi ifjak egyikét egyesek tán még süsünek is csúfolták. Persze nem azért, mert egy feje volt, hanem: mert tizenkét pontja.
A Nemzeti dal kész, kinyomtatva. Petőfi Sándor (Árgyelán Ádám, elöl) felzárkózott Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc mellé
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
A Vasvári Pál Gimnázium diákjainak Márciusi Ifjak – MI című előadásában ő is fontos megidézett szereplő, de állj, ne rohanjunk előre! Már évek óta fiatalok színházi produkciója jelenti a székesfehérvári március tizenötödikei ünnep csúcspontját. Idén is Matuz János rendezte az előadást. A koreográfus a Szendrey Júliát alakító kiváló táncos, Tátrai Réka, a társrendező a Sükei figuráját tettetett dadogással artikuláló Nyári Ádám volt. Petőfi Sándort Árgyelán Ádám játszotta. Az előzetesen utcaszínházként kommunikált előadás valójában színpadon volt. A Városház tér közönsége pénteken kétszer is láthatta; a délelőttin jártunk.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/dd3Dr9ZWcmhk7-6H-3hqN3afDF47rcRVx6tjFgFJEYA/fill/1470/1088/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyOTRiNWJkYjNkZTRhY2FiNTVjY2E1ZjViYzE2MjVm.jpg)
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia lakásán kezdődik az előadás cselekménye. A költő egy versen dolgozik. Jár az agya, de búvalbélelt: egész munkásságát odaadná Vörösmarty vagy Kölcsey egyetlen verssoráért. „Sehonnai bitang ember”, tör fel közben elméjéből egy új, ismeretlen sor. „Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete.” Napok óta egy új vers gondolata izgatja. Júliája ebédjét egye lőre visszautasítja, majd később, ha a vers kész, falná be a nő fenséges kuruc rántottáját.
Székesfehérvár így ünnepelte az idei március 15-ét
A cselekmény innen továbbiramodik a kapitányságra, ahol egy bizonyos Szekrényessy Endre van mindenek felett. A rendőrnek nyelvészeti törekvései is vannak. Piperkőc szavunk az ő „találmánya”. A kapitányságon nem számítanak forradalomra, az egyre inkább musicaljegyeket magára kapó előadásban itt Ferdinánd császárt éljenzik.
Rajta magyar! A Pilvaxban folyatódik a színpadi történet. A Nemzeti dal kezdősorát Petőfi – egy jó érzékű forradalmár tanácsára – Talpra magyarra javítja. Ezután szónokol kellően hatásosan Sükei Károly, akivel a rendőrök csúfolódva beszélnek, dadogása és forradalmi gondolatai miatt őrültnek bélyegzik. A márciusi ifjak később végigjárják az egyetemeket, aztán elmennek Landererhez, s kinyomtatják, hogy mit kíván a magyar nemzet.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/FXpIAL048ZGy1oPfhwDfvkSoPtj88rF-58zgZO3iLPw/fill/5691/4154/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk1NmJkOGE3YjY2NDRiYjA4NjI3MDBlNzgyNjRjODM3.jpg)
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
– A hóvirág is átüti gyönge fejével a fagyott földet – mondja egyikük, s ez jellemzi eltökéltségüket, magabiztosságukat.
A felettébb vidám hangulatú előadást fülbemászó dallamok tették közönségsikerré. A dalok szövege a 12 pontból és Nemzeti dalból merített. Le a kalappal. Vagy inkább: éljenzésre föl!
A színpadon lévők érdemeiből mit sem von le, de idekívánkozik: az erős szél ellenére is zökkenőmentesen megtartott rendezvényen egy kisebb szervezői botlás szült kellemetlenséget a nézőtér hangosítópult előtti részén. A területet tán fönn akarták tartani az előadás végeztével oda bevonuló katonazenekarnak, de erre nem találtak megoldást. Így ott előbb közterület-felügyelők, majd a karnagy vezényelte félre az útból az ünneplőket. Leglassabban egy idős hölgy távozott, kerekesszékes lévén. Biztosak vagyunk benne – ezért írjuk le –, hogy az ehhez értők legközelebb, ahogy máskor is szokták, illően és egyértelműen jelzik majd a nézőtér és az előadótér közötti határvonalat.