Az egyik legszebb Golgota alatt csobog a mesebeli Móri-víz

Ősidők óta lakott terület és az évszázadok alatt sem kopott meg sem a fénye, sem a látogatottsága a Mária-kegyhelynek. Az egész úgy kezdődött, hogy egy régi monda szerint Szent István király kápolnát építtetett a Bakony eme kies területén. Államalapítónk nem pusztán kiadta utasításba a feladatot és ment tovább, új helyeket keresni, hanem meg is szerette ezt a varázslatos tájat, ezért fiával, a tragikus sorsú Imre herceggel együtt gyakran ellátogattak Bodajk ma is gyönyörű és szinte vadregényes vidékére.

Néha kifejezetten merész csúcsok rejtegetik a némán zöldellő völgyeket

Kiemelt helyen szerepelt a keresztes lovagok által gondozott imahely egészen a török időkig, ám akkor, ha rövid időre is, de leáldozott csillagzata. A harcok vagy maguk a törökök a földdel tették egyenlővé a becses falakat és mivel másfél évszázadig élvezték a nem túl szívélyes vendégszeretetünket, úgy tűnt, hogy István király öröksége örökre elveszett. Az államalapító tisztelete, Szűz Mária szeretete és a hívő emberek emlékezete megőrizte a helyet, ahol annyi kéz kulcsolódott imára az évszázadok alatt.

Nem messze a kápolna hanttal takart falaitól bugyogott elő a gyógyvíz, mely arról is híres volt, hogy sokféle kínra ír és arról is, hogy télen sem fagy be.

A nagy fürdőkultúrával rendelkező törökök ennek nagy hasznát vették itt tartózkodásuk idején.

A móri kapucinusok vezetője Páter Wilibald kutatni kezdte a varázslatos vízfolyás körüli területet a 17. század végén, és a néphagyomány meséit alapul véve megtalálta a tótól keletre a kis kápolna és egy keresztény temető maradványait. A helyreállított apró kápolnát 1697-ben megkapták a móri kapucinusok az országos vallási vezetőktől. Már 1719-ben megkapja a búcsújáró hely minősítést, és majdnem két évtizeddel később már ki is nőtték a helyet, így épült egy új templom 1737 és 1768 között. Az utána következő évszázadok és azok viharai többször megtépázták, így számtalanszor fel kellett újítani.

A fekete-fehér fotón még a régi homlokzat látható, ám az akkori exponálás óta 1992-ben is és nemrég, 2012-ben is felújították. A színes fotó a mai állapotokat tükrözi. A szomszédságában álló Kálvária-domb is éppúgy uralja a tájat, mint a monumentális templom. Talán nem véletlen, ugyanis Wilibald páter alkotta a kálváriát is és az oda vezető keresztutat is. Az 1736-ban felállított, Krisztus szenvedéseire emlékeztető stációk Jézus lábaihoz vezetnek, akinek jobb és bal oldalán a két lator, a megváltó előtt Szűz Mária látható. A közelben bűnbánó Szent Péter szobrának is jutott hely a készítés évében.

Így látható hát a templom tornyából a kálvária és fordítva. Ennek köszönhetően készülhetett el a régi és az új kép, melyeken Csókakő van a háttérben.

Legutóbb 2013-ban fenyegette a lakosságot a megduzzadt vízfolyás

A Bakony rendkívül tagolt hegység, néha kifejezetten merész csúcsok rejtegetik a némán zöldellő, itt-ott még érintetlen völgyeket, melyek egyre mélyülnek a közöttük szaladó, gyors folyású patakok szűnni nem akaró munkálkodásának eredményeképp. Az egyik ilyen a szinte mindenki által ismert Gaja, a másik a bodajki tóból elfolyó patak, ám rajtuk kívül vannak még itt megzabolázhatatlan felszíni vizek. Ilyen a Móri-víz, mely néha eltűnik, máskor pedig hangosan zúgva robog Fehérvár felé, a régi hadiúttal párhuzamosan.

A fekete-fehér képen jól látható, hogy milyen jelentős sodrása is tud lenni ennek a sokszor ártalmatlan csermelynek. A móri Vén, más néven Aranykúti tó felől csordogál vagy éppen zubog a néha tajtékzó ár és a sínek mellett nyílegyenesen halad Fehérvárcsurgó felé. Legutóbb 2013-ban fenyegette a lakosságot a megduzzadt vízfolyás, ami azért is komoly gond, hiszen az újkori, színes fotó szinte ugyanarról a helyről, abból a szögből készült, ám időközben felparcellázták a területet és lakóházak kerültek a fotóállásra éppúgy, mint a Móri-víz adott szakaszára.