2019.10.31. 07:00
Csákberényi csoda: eljutott olvasóink díja a Vértesi Panoráma tanösvényhez
Rendkívül nagy népszerűségnek örvendett lapunk versenye, A megye 7 csodája, mely során olvasóink először jelölték, majd szavazataikkal meg is választották a szerintük legszebb, legkülönlegesebb természeti képződményeket, területeket Fejér megyében.
Az olvasók döntöttek! Huber Brigitta, a Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum vezetője vette át Pásztor Zoltán főszerkesztő-helyettestől a névre szóló plakettet
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A beérkezett szavazatok alapján a hatodik helyen az egykori Merán-uradalom középpontjában található, a Vérteserdő Zrt. közjóléti beruházásából megvalósult csákberényi Panoráma tanösvény végzett. A kimondottan fiatalnak mondható területet 2014. október 22-én adták át a tanösvény mellett található Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeummal együtt, 4,6 km hosszú, 8 állomásos, és fantasztikus látványt nyújt a Vértesre.
Az elismerés egy gyönyörű, névre szóló plakett formájában érkezett meg szerda délelőtt Csákberénybe, amit a múzeum vezetője, Huber Brigitta vehetett át Pásztor Zoltántól, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztő-helyettesétől.
A díjátadó során megtudhattuk, hogy a tanösvény minden évben rengeteg látogatót vonz a településre, ráadásul nemcsak hazánkból, hanem a világ különböző pontjairól, így a Felvidékről, Erdélyből, Törökországból vagy épp Kanadából. Csákberény hírét Charles Dickens Orondon lakó ükunokája, valamint a 93 éves vadászíró, ifjabb gróf Merán Fülöp is messzi földekre eljuttatta, aki pedig ellátogat ide, az nem bánja meg!
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/2GJl1HdXC0t4vksfd0OMwpjG9q62voN7p159qFlrrJI/fill/3706/2780/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVlMDczYTdjN2RkMTQ2N2ViMWUxNWE0NGZhNTE3OTU1.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Az útvonal egyedi információs táblákkal és felfestéssel jelölt, szinte lehetetlen eltévedni rajta. Könnyed tempóban, kisebb pihenőkkel 1,5-2 óra alatt végigjárható, így kellemes kirándulási lehetőséget nyújthat időseknek és fiataloknak egyaránt. Két panorámapontja van, melyekről akár a Zámolyi-medencéig is elláthatunk.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/dXzRDKGFK-xTeZn13eXW5uReI0k5DgLpqrat84SNDMI/fill/3509/2632/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ZGE2ZmZjN2U2NDRiN2M5MGEyMjBjYWFmMzQ3Njlm.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Túránk során – ha szerencsések vagyunk – többek között muflonokat, szarvasokat, őzeket, vaddisznókat, rókát, gyöngy-, és fülesbaglyot, vidrát, borzakat vagy épp sakált is megpillanthatunk. Amennyiben erre mégsem kerülne sor, akkor sem kell elkeseredni, a Panoráma tanösvény mellett álló múzeumban ugyanis egy 80 m2-es területen, a Vértes jellemző élőhelyeit és állatvilágát bemutató dioráma segítségével, egymás mellett kiállítva megtekinthetők az állatok.
Csákberényi Panoráma tanösvény
A különböző talaj-, és domborzati viszonyoknak megfelelően sziklagyepek, karsztbokorerdők, bükkösök, száraz tölgyesek, cseresek és kultúrerdők váltják egymást a területen. És ha még ez sem lenne elegendő, az útvonal bejáratánál egy nyolcvan köbméteres faszénégető boksa is várja a látogatókat.