2019.10.09. 16:30
Október 14-21 között lehet égetni Fehérvár közigazgatási területén
A helyi jelentőségű védett természeti terület kivételével, Székesfehérvár közigazgatási területén október 14-étől 21-ig, 8-20 óra között engedélyezett az avar és növényi hulladék nyílttéri égetése.
A kerti hulladékot először szárítsuk ki, ezzel a nagy füstöt és a bűzt is elkerülhetjük
Forrás: Shutterstock
Október 14. hétfőtől október 21. hétfőig 8 és 20 óra között engedélyezett az avar és növényi hulladék nyílttéri égetése.
A nyílttéri égetés azonban tilos:
Az avar és növényi hulladék nem tartalmazhat semmilyen más kommunális, ipari eredetű, illetve veszélyes hulladékot.
Az avar és kerti hulladék égetése a tűzvédelmi előírások betartásával végezhető, 18. életévét betöltött, cselekvőképes személy által vagy felügyelete mellett. Az égetéssel, az égetés hősugárzásával környezeti, vagyoni kár nem okozható, az égetés az emberi egészséget nem veszélyeztetheti, az emberi egészségre tehát ártalmas égésterméket kibocsátó anyagot nem tartalmazhat a tüzelőanyag. Köteles gondoskodni a tűz gyújtója a tűz őrzéséről, veszély esetén annak eloltásáról. Az égetés befejezésével a tüzet el kell oltani, a parázslást, izzást meg kell szüntetni.
Fokozott füstképződéssel jár a nedves, frissen levágott levelek égetése, amely balesetveszélyt, légzési negézséget okozhat. Arra kérnek mindenkit, hogy úgy gyújtson tüzet, hogy az a környezetére ne jelentsen veszélyt. Növényi hulladék közelében ne legyen más éghető anyag, épület. A kerti égetést minden esetben felügyeljék, az esetlegesen feltámadó szélben ugyanis a lángok pillanatokon belül továbbterjedhetnek.
Vezető képünk illusztráció!