2020.03.02. 14:00
A huszonötödik szakmai napon az Auchan-körforgalom is téma volt
A terv elkészült, az építési engedélyezési eljárás pedig a jövő héten indulhat el az úgynevezett Auchan-körforgalmakkal kapcsolatban.
Szakmai diskurzus egymás között – „négyszemközt” vagy mindenki előtt
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Gyorsan kontextusba helyezzük, honnan szereztük az információt: február utolsó napján, szombaton huszonötödik alkalommal rendezték meg a Közutas Szakmai Napot, melynek helyszíne a Jáky József Szakgimnázium volt. A Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) által szervezett eseményen okleveleket, elismeréseket adtak át, kiállítást és termékbemutatót rendeztek, az egyik asztalon egy hatalmas, a jubileumra emlékeztető torta kapott helyet, valamint marimbajáték volt hallható és csoportkép is készült. Ezen túlmenően pedig természetesen szakmai diskurzus is folyt a helyszínen: a megjelentek a Balatoni úti közúti felüljáró töltésvizsgálatának eredményeiről, illetve – sokak érdeklődésére – az Auchan-körforgalmak kapacitásnövelő lehetőségeiről is informálódhattak.
Óránként hatezer autó befogadására is képes lesz a körforgalom
– Ma Székesfehérváron az egyik legégetőbb kérdés a közlekedésé: az, hogyan tudunk parkolni, utazni saját járművel vagy tömegközlekedéssel úgy, hogy a közút kevésbé legyen leterhelve. Hiszen a megyei jogú városok között Székesfehérváron a legnagyobb a gépjármű-forgalom, -használat – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester. Az Auchan-körforgalmakkal kapcsolatos terveket Bokker István ügyvezető, vezető tervező mutatta be. Eszerint az érintett területen egy körgeometriájú, jelzőlámpás irányítású csomópontot alakítanak ki, amely hazánkban egyedülálló lenne. No nem a jelzőlámpás körforgalom „intézménye” miatt, hanem azért, mert a lámpákat tekintve a két kört összhangban és rendszerben együtt kezelnék. Ez az újítás. A tervezési-szervezési munkálatok 2019 áprilisában kezdődtek. A csomópontban végzett forgalomszámlálásokból egyértelművé vált: a körforgalmak kapacitása már a kora reggeli órákban a csúcson van, a forgalom csak este 6 óra után kezd el csökkenni.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/EINdLei3teBXGWqiHMUMCpLvKN-0wtVH-3honCHj-as/fill/2560/1706/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhNmFkZTY0NmMyMjQ0ZTY4YWE0NmE0ZDAyZWM1MWZm.jpg)
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A járműaktivitást – kamerával – keddi, pénteki és szombati napokon vizsgálták 6 és 21 óra között. A legrosszabb a pénteki nap volt, amikor a tranzitforgalom és a bevásárlók találkoztak. Kiderült: az Auchan-körforgalom óránként 5500 egységet fogad – ezért is vetették el az egysávos (maximális befogadóképessége: 3200 egység/óra) és az irányított áthaladású (3800–4600 egység/óra) körforgalom ötletét, s látták a legjobbnak a körgeometriájú, jelzőlámpás irányítású csomópontot, amely óránként 6000 autót is elbír.
A kitűzött cél a munkálatok jövő évi elkezdése. A megoldás középtávra szól.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/2ALdnm33r_eFnc9W_VAaAHXC8nhO-6GQDggCujAx184/fill/1470/1101/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFhZjAzMDczZGY4NDRmNDBiNWViZjZkOTBlNTY0N2Zl.jpg)
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap / Archív