A fiatalok is érzik Trianon súlyát – Berta Annamáriával beszélgettünk

Amikor a középiskolai tananyagban elérkeznek ehhez az eseményhez, a fiatalok milyen előzetes ismeretekkel rendelkeznek Trianonnal összefüggően?

– Részben a médiából, részben pedig a családtagoktól tájékozódnak. Sok olyan gyerek jár hozzánk, aki a családja révén személyesen is érintett. Ezek a családok egy része vagy Trianon következtében jött át a mai Magyarország területére vagy később a kisebbségi sors elől menekülve. Mire a tananyagban Trianonhoz érünk, már rendelkeznek előzetes ismeretekkel.

Érzik ennek az eseménynek a hatását, a fontosságát?

– Érzik a hatását és az igazságtalanságát. Alapvetően – mivel már eltelt száz év – ők is érzékelik, hogy nincs már arra lehetőség, hogy ez az állapot megszűnjön, mert még a határok mellett lévő kompakt etnikai tömbök is jelentősen fellazultak az elmúlt évszázadban. A gyerekek többsége tudatában van annak, hogy ezt már nem lehet „visszacsinálni”.

Hogyan taglalja az eseményt a tankönyv? Ön szerint mivel érdemes kiegészíteni a kötelező anyagot?

– Az általunk használt tankönyvek objektíven és reálisan tárgyalják a trianoni békét, bemutatva, hogy sok tényező eredményeként következett be. A tisztes tudományosság szintjén állnak és nem úgy tálalják, mintha pusztán a nagyhatalmi játszmák eredményeként, emberi rosszindulatból állt volna elő ez a helyzet, hanem nagy hangsúlyt fektetnek az előzmények bemutatására is. Én személy szerint próbálom érzékeltetni a kortársak számára kialakult sokkhelyzetet, hogy az egyes embereknek milyen lehetett ezt megélni. Például, hogy egyik napról a másikra útlevél kellett, hogy a szomszéd faluban élő rokonhoz átmenjen valaki.

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy milyen érzés lehetett többségi létből egyik pillanatról a másikra kisebbségi létbe kerülni, és ennek milyen traumatikus következményei lehettek. Más súlya van annak, amikor folyamatos a kisebbségi lét, és ennél sokkal súlyosabb, amikor valakik hirtelen kerülnek a többségből a kisebbséghez. Ekkor gyakorlatilag céltáblájává válnak a korábban kisebbségben lévő csoportok kompenzációs igényeinek, akik rajtuk próbálják megtorolni a korábbi vélt vagy valós sérelmeiket. Fontos látni, Trianonhoz sok tényező együttes hatása vezetett. A történelmi Magyarország nemzetiségeinek többsége számára ekkor már sokkal vonzóbb alternatíva volt a román vagy a szerb nemzetállamhoz tartozni, mint a soknemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchiához. Ehhez jött a vesztes háború, az európai hatalmi viszonyok átalakulása. A kézenfekvő megoldások mind a történelmi Magyarország feldarabolása irányába mutattak.

Amikor a tanulók teljes egészében megismerik a történteket, mindez milyen reakciót vált ki belőlük?

– Vérmérséklettől függően egyesekből dühöt vált ki, esetleg radikális megnyilvánulásra készteti őket, de alapvetően belátják azt, hogy ez egy folyamat végeredménye. Nagyon sokat szoktak kérdezni a témával kapcsolatban, érzik ennek a súlyát száz év távlatából is. Nyilván a veszteséget nem lehet negligálni, nem hiszem, hogy vannak olyanok, akik ennek az árnyoldalát nem érzékelik, hiszen ez nagyon-nagyon súlyos veszteség, különösen az, hogy minden harmadik magyar a határon túlra került, kisebbségi létbe. Amikor egy ilyen tragikus sokk éri a társadalmat, akkor megindul a bűnbakkeresés: mindenki szeretné tudni, hogy ki tehet róla. Mindig találnak bűnbakot, akin vagy amin le lehet vezetni ezt a fajta társadalmi feszültséget vagy elkeseredést. Ezek persze nem a valós okozói a történteknek. Ebben a válsághelyzetben ugyan megérthető az ilyen fajta társadalmi reakció, az indulatokat azonban szükséges korlátozni.

Ön szerint szükséges tenni azért, hogy az esemény a későbbi generációk szemében is fontos maradjon, vagy ez egy olyan történés, ami mindig köztudatban marad?

– Az a meglátásom, hogy azzal, ha szítjuk az indulatokat és keressük a bűnbakokat, senkinek nem lesz jobb, ezzel csak a tartós együttélést nehezítjük meg. A Trianon miatti sebek állandó tépkedése és a fölkeltett indulatok miatt nem biztos, hogy a jövő generációja helyén tudja majd kezelni a történteket. Vagy ráun, vagy radikalizálódik.

Nekünk nagyon nehéz megélni, hogy máshol a győztes nacionalizmus ünnepel Magyarország rovására. Ezt a szituációt nagyon nehéz feldolgozni és elviselni, de azzal, hogy az indulatokat szítjuk, nem jutunk semmire és nem segítünk a történelmi trauma feldolgozásában. Természetesen minden ország a saját traumáit éli meg legnagyobbként. Egy olasz filmben láttam írva, hogy „caporettói vereség”. Egy kicsit fel is kaptam a fejemet, hiszen mi ezt úgy tanítjuk, hogy a „caporettói áttörés”. Nagyon fontos látni azt, hogy ami az egyik oldalon győzelem, az a másik oldalon súlyos vereség. Mindkét oldalon emberek és sorsok vannak. Ha azt akarjuk, hogy ennek a jelentőségét a jövőben is megértsék, akkor az oda vezető utat és körülményeket is be kell mutatnunk. A lengyelektől kezdve az örményekig számtalan példát hozhatunk arra, hogy az ilyen történelmi igazságtalanság nem egyedi eset, nem csak velünk történhetett meg.