2020.12.23. 17:30
Szívvel-lélekkel alkotnak, sütnek és varrnak a különleges fiatalok a Szent Kristóf Házban
Míg az egyik csoport aktívan készíti a díszpárnákat, addig az épület másik felében ismerős karácsonyi dallamok csendülnek fel – így telt az adventi időszak a Szent Kristóf Házban.
A karácsonyfa mellett természetesen az adventi koszorú is elmaradhatatlan kellék
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A fogyatékkal élő, különleges képességű fiatalokat ellátó intézményben két csoportban zajlott a napi tevékenység, ami jelen esetben természetesen a karácsonyra, és ezzel együtt az időszakra koncentrálódott. Mintegy két tucat fiatallal találkoztunk, akik hihetetlen szeretettel fordultak felénk már az első pillanatoktól kezdve. Szinte kérdeznünk sem kellett, az ellátásban részesülők „egymásnak adták a mikrofont”, mindenki örömmel mesélt arról, hogyan telnek a hétköznapjaik, hogyan készülnek gondozóikkal együtt a karácsonyra.
Az egyik csoport ottjártunkkor éppen kézműveskedett: díszpárnákat készítettek. Az elkészült darabokat azok a segítők kapják, akik az év során támogatták a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász fenntartásában működő intézményt. A fiatalok teljes egészében részt vettek az alkotófolyamatban, ugyanis a párnák huzatának varrása mellett az ő feladatuk volt az is, hogy a töltetként szolgáló szivacsokat apró darabokra vágják, vagy éppen tépjék.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/BY2SCjV2zWJgCvb4FsvtHSa2q5rsgsS3iufUTh6Aosw/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiNzcxMGVhMjI5MTQyY2JhMTUwNGNkOGVkZmQ0YTU0.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
– Ebben benne van a szívük-lelkük, meg a szivacs – fogalmazott Magyar László intézményvezető, és bizony ezen kijelentés hallatán a gondozottak arcán is elterült az a bizonyos széles mosoly.
– Minden évben megköszönjük azoknak a támogatását, akik év közben segítenek, velünk vannak. Eddig karkötőket, levendulazsákokat kreáltunk, ám idén új termékkel is készülünk, így most a díszpárna kapja a főszerepet. Az elmúlt hetekben folyamatosan ezzel foglalkoztak, így már több mint kétszáz párna elkészülhetett – mesélt a részletekről az intézményvezető.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/-nRCEAwgFt-tV_A2sfE_Jo-5JuzVUZf-JCHI4yayWaI/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyYzU0ZjFiNjUwYzQ2NGVhYmQ1YzAzZWEwY2U0ZTY3.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az éppen alkotó fiatalok egyik pillanatról a másikra átvették a szót és örömmel meséltek a készülődés mozzanatairól.
– Nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyire szeretnek bennünket és elfogadják azt, hogy a sérültek mennyire sok mindent tudnak csinálni. Már megtanultunk géppel levendulazsákot varrni, ezeket sokan megdicsérték, hogy mennyire szépek lettek – mesélte Terka, aki annyira szereti a párnák készítését, hogy a töltetnek szánt szivacsok darabolását a nap végén sem hagyja félbe, ugyanis sokszor otthon is folytatja a munkát. Magyar László viccesen úgy fogalmazott, Terka gyakran fusizik – természetesen jó értelemben.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/fYolC-E_pMv9cEucDEAAclfic9FqKnjTRn5s9Cy1nkg/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBlYjMzZjI3MWMzMDRkMWFiYzE5YmJjNzI3NjFmNzUx.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A készülődés része volt a levendulazsákok készítése is, ám ez a munka nem mostanában kezdődött, hiszen a növény leszedésétől kezdve mindent a fiatalok végeztek, így az elkészült alkotás lényegében egy hosszan tartó munkafolyamat eredménye.
Tibi – aki szintén a Szent Kristóf Házban tölti a mindennapokat – arról mesélt nekünk, hogy a levendulát először levágják, majd szárítják, morzsolják és ráadásul idén már a zsákokat is ők maguk szabták, varrták. Mindemellett arra is volt idő, hogy papírfonással kosarakat készítsenek.
A karácsony elmaradhatatlan velejárója a sütés, amire szintén nagy figyelmet fordítottak. Csodálatosan ínycsiklandó hatlapos sütemény, puncsszelet, mézes zserbó, kókuszkocka és linzer is készült a Szent Kristóf Ház konyhájában. Ezekből természetesen mindenki vihetett haza, így a családok együtt fogyaszthatták el a szeretettel és odaadással készült finomságokat. A munkafolyamatokban mindenki részt vett. Volt, aki az előkészületeknél segített, míg másnak sütés közben kellett figyelnie az éppen készülő süteményre, és bizony a linzerek lekvárral történő összeragasztásának is volt felelőse.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/BOS3J4n7UsWYw3JWLWhqIx51ciLxsqRbw7Vks3Zrnuc/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDIyYjc2ODg2ZDRjMTU5NjUzNTFmMDk5NDQzMDI4.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az épület másik részében is aktívan zajlott az ünnepi készülődés. Itt már teljes díszben állt a karácsonyfa. Természetesen az adventi koszorú is elmaradhatatlan kellék, ráadásul ennek alapját egy saját készítésű mézeskalács adta. Majd a zenés foglalkozásoké volt a főszerep, a karácsonyi dalok speciális hangszerek segítségével elevenedtek meg, így mindenki bekapcsolódhatott az örömzenélésbe.
– Az elmúlt hetekben feldíszítettük a fát és karácsonyi dekorációt is tettünk ki. Táncot és verseket tanultunk és csengettyűztünk is – mesélte az intézmény lakója, János.
A csengettyűzés lényege, hogy előre behangolt, különböző színű és különböző hangmagasságú csengők segítségével szólaltathattak meg ünnepi énekeket a különleges képességű lakók. Hasonló elven működött a zenélés másik verziója is, amikor a hangokat színes műanyag csövek szolgáltatták, így a zenei alapot kiegészítve – természetesen a gondozók irányításával és segítségével – újra és újra felcsendülhettek a sokak számára ismerős karácsonyi dallamok.
Egész évben számos magánszemély és szervezet támogatja az intézményt és a bentlakókat, azonban érdemes tudni, hogy a különleges képességű fiatalok is nagy figyelmet fordítanak a jótékonyságra. A templomban összegyűjtött tartós élelmiszerek összekészítésében aktívan részt vesznek. Ezeket a csomagokat a nehéz helyzetben lévő maroshegyi családok kapják. Emellett nem feledkeznek meg a környék lakóiról sem, akiknek szintén apró meglepetésekkel kedveskednek karácsony idején.