2021.02.03. 07:25
A ráckeresztúri fiatalok megtartása volt a pályázat célja
A település számára fontos, hogy az ifjúságot megtartsák. Lezárult az erre vonatkozó, a falu által megpályázott projekt jelentkezési határideje.
Ráckeresztúr számára fontos a fiatalság megtartása
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Hogy egészen pontosan fogalmazzunk, Ráckeresztúr 2017-ben pályázott sikeresen egy európai uniós pályázatra, melyhez kapcsolódóan közzétett egy „Fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer” projektet is – ennek második körös elbírálásáról van szó, melyre a beküldött lakossági pályázatok január 29-én kerültek elbírálásra.
A beadott 48 pályázatból összesen 32 darab került pozitív elbírálás alá. „Ez azt jelenti, hogy a pályázat nyújtotta lehetőségeket a település lakossága ismételten maximálisan kihasználta, így bennünk is megerősítést nyert, hogy érdemes volt beadnunk 2017-ben az Esély otthon elnevezésű projektötletünket, melynek a most a kihirdetett eredmény részét képezi” – írja honlapján az önkormányzat.
A bírálati rendszerben 12 pályázó esetében a rendelkezésre álló keretösszeg nem tette lehetővé, hogy támogatásban részesüljenek, illetve összesen 4 pályázó esetében született érvénytelenítő határozat.
Jelenleg már a támogató okiratok személyre szóló kitöltése folyik, melyeket az önkormányzat eljuttat a nyertesekhez. A támogatói okiratok tartalmazzák az elért pályázati pontszámok alapján személyre szabottan megállapított, havonta folyósítandó összeget.