2021.07.08. 16:00
Nagy tervekkel néz a jövőbe a Móri Ifjúsági Fúvószenekar
Több mint egy évig nem láthatta a Móri Ifjúsági Fúvószenekart a közönség. A kényszerpihenőnek vége, és most aktívabbak, mint valaha.
Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap
A legutolsó hangversenyt tavaly február 15-én tartották a móri fúvósok. Akkor a nagysikerű ABBA koncerttel rukkoltak elő, ám a járványhelyzet miatt azóta nem tudtak fellépni.
Acsai Sándor karmester elmondta: – Nagyon vártuk már azt a napot, amikor újra kiállhatunk a móri közönség elé, és mi magunk is ki voltunk éhezve arra, hogy együtt játszhassunk végre.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/2K_-7-cO2RU7ob5KLwVr_6Bt6KEBw5IlLrFUy8KztCY/fill/5184/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBlZmFjNWRkMThmNzQ3Nzk5ZDA4MzJhZDU0NDI1Mjdk.jpg)
Ezelőtt két hónappal kezdtek el próbálni a gyerekekkel, amikor engedélyt kaptak arra, hogy bemenjenek a próbaterembe. A Lamberg-kastélyban tartott fellépéshez kifejezetten olyan számokat választottak, amik ismertek voltak a gyerekek, a felnőttek, illetve a közönség számára is. Izgatottan várták a nagy napot a gyerekek, de a családtagjaik is, talán ennek is köszönhető, hogy rengetegen voltak az eseményen.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/vBEFA1_YzHA6gTuLIyExYNF7KlEC6D10ZD-njHnV_Q4/fill/5184/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M5NjY2MTM2OWY3MTQ3MWM4NzBmZmUwM2YyMzI3OTE2.jpg)
Kivételesen nem a megépített színpadon játszottak, hanem egy egészen új helyre költöztek.
Annyira meleg volt, hogy be kellett ülni a nagy fa alá és ezt követően a közönség is behúzódott az árnyékba. A Lamberg-kastély belső udvarának egyébként is van egy csodálatos hangulata, amit most fokozott az is, hogy szinte körbe ölelt minket a közönség, mondta Acsai.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/ezCmARwQamOtARo-VLFCwqtp9HbnMAwGSMduAHTmE1M/fill/5184/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI0ZWVkYmUwNGMzZTRlNzI4NjE3OGE1ZmZiNTc2MmU4.jpg)
A fellépés sikeres volt, de a munka folytatódik, így hát nem hagyják abba a gyakorlást, a heti két próba ugyanúgy megy tovább, a nyári szünet ideje alatt is. Július 16-án Balatonkenesére mennek egy zenei táborba, ami egy kis csapatépítő időszak is lesz egyben. Nagyon bíznak abban, hogy beindul az élet és minden mehet a régi kerékvágást követve, ugyanis közeledik az fúvósok egyik kiemelt ünnepe, a Móri bornap.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/bA2tpiTw9KcjfW3J-pWlQ1fi9Dftic4vyZFK-2aH1T8/fill/5184/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzYTA4NzIzMzY4YjRjNTNiZmQ1MzU4NTQ2YzgxYWVh.jpg)
Mint megtudtuk nem csak a próbál és a fellépésekre készül a Móri Ifjúsági Fúvószenekar, hanem egy nemzetiségi CD lemezt is készít, amin 15 vagy 16 szám lesz. A felvételek többsége már el is készült, a feladat nem tűr halasztást, ugyanis ezzel akarják méltóképpen megünnepelni a zenekar közelgő, 40. évfordulóját.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/1WSMHNg_Fy3vqEQ-FltxVcjvZNHt7VNh3GYPCEIwqC4/fill/5184/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjNzk5NjljOWZmYTQ0ZmJiZjk3YTRjZjJiNTRhYzY3.jpg)
Emellett készülnek a karácsonyi koncertre és lesz egy nagyszabású Queen koncert is a Wekerle Sándor Szabadidő Központban, de az majd csak 2022. januárjában.
Az utánpótlással nincsenek bajban a fúvósok, minden évben kerülnek be egészen fiatalok a zenekarba. A nemrégiben tartott koncerten is ültek már a sorokban olyan gyerekek, akik életükben először léptek nyilvánosság elé.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/zkdDgYuLRcZh-hgDZKGPRx2ii5IJfsgQ2kOpZmVvaKA/fill/5184/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2ZDNlMDUwYTE0YzQ5MTU4MTM4MjRiMGNkNjAwNGYy.jpg)
Nagyon izgatottak voltak és egyben nagyon büszkék is arra, hogy megkapták a zenekar formaruháját és a hófehér egyenpólóban felléphettek a város közönsége előtt, mondta Acsai, aki elárulta, hogy Móron nagyon régi hagyománya van a fúvós zenének, ami azt jelenti, hogy szinte nincs is olyan család, ahol legalább egy ember ne tudna zenélni.
A karmester minden hangszerre előkészített egy gyakorlatot és akik elérik azt a szintet, a sok jelentkező közül, azok lehetnek tagjai a zenekarnak és bár sok apróság még csak most debütált a zenekarban, ennek ellenére ők is közreműködnek majd a készülő nemzetiségi lemezen.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban