2021.09.22. 15:47
Megvalósult új berényi álom
Vadonatúj játszóteret vehetnek birtokba mostantól Lovasberényben, ahol 10 millió forintos, kétoldalú támogatásból valósulhatott meg a helyiek álma. Épült mászóka, csúszda, hinta és sok egyéb eszköz, amely a berényi gyerekek számára hoz örömet.
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap
– Amit ma itt látunk, magunk között csak álomnak hittük – fogalmazott Südi Mihály, a település új játszótere előtt, melynek átadására szerdán kerülhetett sor a Rákóczi utcai postaépület mögötti területen. Először ugyanis nem reménykedtek többen, mint mondjuk egy libikókában, amelynek környezetét később bővíthetik – emlékezett vissza a pár évvel ezelőtti időszakra a polgármester, aki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz fordult külön kérelemmel, amely végül úgy döntött, 5 millió forint támogatásban részesíti az önkormányzatot. Így kerültek nagy lépéssel előrébb az álomjátszótér megvalósításához.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/R5YHQsEPUlCf2_4ZAafSteJ3SMiQa6-e1L7gZk9UxVk/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMjUxOGVhM2Q1NTQzYTM4NDUyNGZmMTE0ZTMzYjZi.jpg)
Ezt követően már nagyobb reményekkel pályáztak, mégpedig a Magyar falu program keretében – így egészült ki végül 5 millió forinttal a projektre szánható keret. Ebből az összegből épülhetett végül meg a most már a gyerekek által is birtokba vehető számos játszóeszköz, s ezeket adhatta át Südi Mihály mellett Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban