2021.09.13. 08:00
Történelemrajongók gyűltek össze a Fejér Megyei Levéltár terepasztalánál
A kőbaltától az atombombáig mindenféle emberi korszak hadviselésére létezik szabály, készülnek hozzá figurák.
A játékosok irányíthattak római légiókat, vikingeket, vagy akár újrajátszhatták az 1848-as pákozdi csatát
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Történelemrajongók fogtak kezükbe apró játékfegyvereket szombaton a tizenegyedik Historikum – Történelmi Hadijáték Napon a Fejér Megyei Levéltárban. A terepasztalokon – hiszen ezek fölött játszottak – több, egymástól eltérő méretarányt fedezhettünk fel.
– Minél magasabb rangú katonatiszt szerepét játsszuk el a csatában, annál kisebb figurákkal érdemes dolgozni – mondta Balogh János szervező, mosonmagyaróvári játékos. – Ha én például egy hadnagy vagyok 30-40 emberrel, akkor 1 az 56-os méretarányban, úgy 3 centiméteres figurákkal játszom. Ha azonban egy zászlóalj- vagy egy ezredparancsnok vagyok, akkor inkább 15-20 milliméter magas figurákkal – mondta; világos, rá kell férni az asztalra.
Történelmi hadijáték terepasztalon
A Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény vezetője, Rangel István is a szervezők között volt. Tudni érdemes, hogy 2018 óta játszanak együtt, egymás ellen a Historikum játékosai. Csatlakozni hozzájuk mindig szabad. Mosonmagyaróváron, Győrött, Budapesten szoktak összejönni még Fehérvár mellett. Rangel elmondta, íratlan alapszabályuk szerint festetlen figurák az asztalokra nem kerülhetnek!
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/_BDKgQq306vUHJxZ15wikttDa4nHFeCoxQnhbN2y_c8/fill/6855/4570/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc0ZjkyYTYwOTYxMzQzNTJhOGRiYTE2ZTJiMmJjOTZh.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Arra is rámutatott, hogy a történelem során, például a 19. században a poroszok igen jók voltak a csaták előzetes lemodellezésében. Hasonló terepasztalok mellett játszották le, mi lesz majd a véres valóságban. Így tisztjeik hatékonyabban, az ok-okozati összefüggéseket értőbben tudták vezetni embereiket a harcmezőn.
E történelmi hadijátéknapon a játékosok irányíthattak többek között római légiókat, vikingeket, vagy akár újrajátszhatták a pákozdi csatát. S bizony előfordult, hogy a játékban új irányt vett a történelem.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban