Frissen Fejérből
2021.10.02. 07:10
Alcsútiak jártak a felújított nádasdladányi kastélyban
Zsohár Melinda
Fotó: Fekete Imre
Az alcsútdobozi helytörténeti kör látogatást tett a felújított nádasdladányi kastélyban Szili Árpádné, a kör vezetője és Tóth Erika polgármester vezetésével. Mindkét településen jó szívvel őrzik József nádor, illetve a Nádasdyak emlékét, az érdeklődés emiatt is természetes.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/FMi1zN3fC80TCN46BDEND9vAjkXtotvIa50OEkw_xnI/fill/2560/1440/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzNjIzNmY3N2UxMjQzNmViY2EzNGI2MWNkZDdkODIy.jpg)
A csoport találkozott Schmied Margit nádasdladányi helyi képviselővel, aki szintén elkötelezett lokálpatrióta, csakúgy, mint az alcsútdoboziak a maguk településén. Nádasdladányban a kastély megmenekült, Alcsúton sajnos nem, ám a növényritkaságokkal teli kastélypark szolgálja ma is arborétumként az utókort.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre