Szülőföldből anyaföldbe – Ismét Csókakőre látogattak a búcsiak

A második világháború vérzivataros időszakában Csókakő és Zámoly között egymást váltották a német és orosz alakulatok, rettegésben tartva és kifosztva a lakosságot. Egyszer a németek jelentős csapást mértek az oroszokra, akik egy maroknyi magyar katonán álltak bosszút a falu határában. Mivel az őket lemészároló orosz katonák elvették az azonosítóikat, ezért a csókakői lakosok úgy temették el őket, hogy a 42 névtelen katona felirat került fel a közös sír fejfájára.

Nemrégiben a Csókakői Szent Donát Borrend barangolásai során Búcson is járt, és a kezdeti kapcsolatból szoros barátság lett. Így derült fény arra is, hogy nem eltűntek a búcsi szülőföldjükről induló katonák, hanem meghaltak a hazáért és elpihentek az anyaföldben.

Azóta minden évben hol nagyobb, hol kisebb delegáció érkezik a csókai temetőbe. A veszteségeken már nem lehet csökkenteni, hiszen gyermekek maradtak árvák, anyák váltak özveggyé vagy gyermektelenné, de mégis megnyugvást hozott a búcsiaknak az, hogy fiaik megkapták a végtisztességet és hogy a harcok utáni évtizedekben is minden héten került új virág a közös sírra, sőt, egy 42 alakot ábrázoló fából ácsolt emlékmű is készült a tiszteletükre. A Vértesalja Gyermekei és a helyi önkormányzat hófehér Krisztus szobrot állított a sír peremére, mely előtt a hasonlóan vakító hazatérő katona szobra térdel, levetett sapkával.

A sírt és az új szoborcsoportot a delegáció tagjai megkoszorúzták, majd a búcsi Nagy Zsolt református lelkész meg is áldotta azt.

Később a küldöttség megkóstolhatta a csókakői ízeket, a házi sajtoktól kezdve az Ezerjó boron át egészen a pogácsáig és almáspitéig. Utóbbiakat a búcsiakat mindig vendégül látó Bognár Mónikának köszönhették a felvidékiek és csókaiak egyaránt.

A Nagy Zsolt lelkész által vezetett, a covid miatt idén csak maroknyi megemlékezők csapata ellátogatott a folyamatosan épülő várba is és megtekintették az idén felavatott új Rákóczi szobrot és persze a fából faragott, őrbódé alatt strázsáló Kárpátok őre előtt is fejet hajtottak, majd továbbmentek, mert Búcs testvértelepülésén, Zámolyon már nagyon várták őket, különösen azért, hogy az új zámolyi református lelkésszel találkozzanak.