2021.12.07. 07:10
A Városház téren ropták a tanács fiataljai
A Városház téren hétfőn a Székesfehérvári Diáktanács Mikulás-sapkás flashmobbal lepte meg a sétálókat.
Jó hangulatot varázsoltak a karácsonyfa elé az ifjak
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A már hagyományosnak mondható rendezvény évek óta része a karácsony előtti időszaknak. December 6 -án, azaz Mikulás napján minden évben Mikulás-sapkás fiatalok vagy épp manóknak öltözött diákok táncától, előadásától hangos a Városháza előtti tér. Idén a Walk The Moon slágerére táncolták el koreográfiájukat. A flashmob egyébként egy villámőrület, mely emberek előre szervezett csoportosulását jelenti. Az első ilyen magyar villámőrület egyébként Magyarországon 2003 augusztusában volt Budapesten. Azóta már nagyon népszerű lett, hisz a világ és az ország számos pontján tartanak, különböző alkalmakkor, ahogy Székesfehérváron is.
Mikulásváró rendezvények a Városház téren
Fotók: Nagy Norbert / Fejér Megyei HírlapFrissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban