2021.12.10. 12:00
Temetői infrastrukturális fejlesztés Nádasdladányban
A nádasdladányi önkormányzat a Magyar falu programban elnyert 5 millió forintos támogatásból infrastrukturális fejlesztést valósított meg a református temetőben.
Fejlesztés, hogy minden a rendet, tisztaságot tükrözze, s békésebb legyen az emlékezés
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
„Már eltűnt régen a hajó Veled / és én még mindég kendőt lengetek. / S amíg távolba réved a szemem, / arcod vonásait idézgetem. / Tengerverés csapdos a partokon, / benne hangod zenéjét hallgatom. / S a szélben, mely hajamba beletép, / ott érzem még kezed melegét” – Varga Tünde polgármester Wass Albert: Búcsú című verséből idézett, azután így folytatta:
– Most ünnepelni jöttünk, hiszen örülünk valaminek, amire régóta vágytunk, hogy a temetőben méltó körülmények között tudjuk felkeresni halottainkat. Elcsendesedve, gyertyát gyújtva, szeretteinkre, rokonainkra, barátainkra emlékezni!
Áldást mondott az alkalmon Szücs-Nagy Kinga református lelkipásztor.
– Amikor utolsó útjára kísérjük az elhunytat, osztozunk a család fájdalmában, és megpróbáljuk enyhíteni azt. Mind búcsúzunk, vigaszt nyújtva a másiknak. Az elköszönés a gyász fontos lépése, amit meg kell élni, hogy el tudjuk engedni a távozót – fogalmazta meg a csütörtök délutáni átadón Varga Tünde.
![](https://cdn.feol.hu/2021/12/5h_T_QYD0hFhvICO0Ok1IDe639rLAuIgfPUsDpHlVAA/fill/3353/2514/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0NDNjOWY0NjBiNDRhNTdiYTUxZDQ3NGEyZGYyMTE0.jpg)
Varga Tünde és Szücs-Nagy Kinga az emlékezés virágaival
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Ezért is alapvető, hogy a temetői környezet rendben legyen. Régóta vágytak arra, hogy legyen egy út, járda a református temetőben, amelyen méltó körülmények között lehet eljutni a sírokhoz. Legyen fény, hogy ha esteledik is, a hozzátartozók ide jöhessenek megnyugodni, és néha sírni, ha szükséges. Megpihenve a padokon, meglocsolva a virágokat, és a hulladék tárolása is a rendet, a tisztaságot tükrözze.
Az önkormányzat a Magyar falu program támogatásából mindezt meg tudta valósítani. Út és járda készült, két, napelemes kandelábert, két padot szemetessel állítottak fel, vízcsatlakozást, hulladéktárolót alakítottak ki.
– Köszönjük hazánk kormányának a támogatást, és köszönjük az önkormányzati hivatal dolgozóinak szorgalmas munkáját – tette hozzá a faluvezető.
Szücs-Nagy Kinga lelkipásztor a kezdetről és a végről beszélt, a halhatatlan lélekről, a megmagyarázhatatlannak tűnő valóságról, magáról Istenről. A maradandóságról. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első leveléből idézett: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet”.
Szavalattal közreműködött Puskás Petra, református népi énekkel a nyugdíjasklub énekkara.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban