2022.07.27. 10:32
Szenzációs leletre bukkantak Mányon!
Egy eltemetett fiatal lány viselete is rendkívül jól rekonstruálhatóvá vált.
Gyűrűk a bronzkori sírból
Forrás: SZIKM Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos Osztály
A Szent István Király Múzeum (SZIKM) régészei 2021 novemberében terepbejárásokkal, próbafeltárásokkal kezdték a munkát Bicske és Mány térségében, az M1-bővítés és az M100-as autóút építéséhez kapcsolódva. Ez év nyár elején már a megelőző feltárásokat is elkezdték. Közösségi oldalán a SZIKM régészeti örökségvédelmi és tudományos osztálya most arról számolt be: az ásatás első pár hetében egy kis sírszámú, a bronzkori halomsíros kultúrához köthető temetőrészlet került elő Mány határában, ahol Libor Csilla régész-antropológus vezetésével zajlanak jelenleg is a munkálatok. Nyolc darab temetkezést sikerült feltárni, melyek mellett megannyi gyönyörű mellékletet és viseleti elemet sikerült dokumentálni. Az egyik legkülönlegesebb sír 38 tárgyat tartalmazott a vázon kívül, melyek segítségével rendkívül jól rekonstruálhatóvá válik az eltemetett fiatal lány viselete.
A bejegyzésből kiderül, sok más érdekesség is várta a szakembereket: a temető mellett az egykori bronzkori település jelenségeit is sikerült megtalálni, valamint szinte teljesen ugyanott vaskori kelta és Árpád-kori település nyomai is felfedezhetők.
![](https://cdn.feol.hu/2022/07/hjEbHVnztFndkib3uXRvB4r1MQzguPfRyTPiYRKccbU/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZDAzNDYzNTgwZjQ3ZWFiMmIxNmM5YzM5YjA3OGVm.jpg)
Forrás: SZIKM Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos Osztály
"A sírok bontásában és dokumentálásában kollégáink, Benke András, Molnár Gábor, Némethi Balázs, Rechner Balázs, Földesi Anna és Kiss Alexandra segédkeztek" – adták közre.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban