2023.05.03. 10:26
Ezért lettek Vereb tiszteletbeli polgárai
Két személy is megkapta idén a Vereb tiszteletbeli polgára címet. Olyanoknak ítéli a képviselő-testület, akik sokat tettek a településért.
Fotó: Marton Rita
Nem verebi lakosok kaphatják meg a Vereb tiszteletbeli polgára elismerést, de mindenképpen olyanok, akik hosszú időn keresztül kulturálisan, gazdaságilag támogatják a települést, viszik a település jó hírét, vonzzák ide a vendégeket.
![](https://cdn.feol.hu/2023/05/r8RDfeZfHEVgh9iJQGMXWe4dn2JzMfrdCxGuoZpbCWg/fit/1200/933/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNWFiMjNkZTU4NjQxNmY5YzQwNjIxMmYzYTg5Nzkx.jpg)
Idén a Verebi Vitéz Napján adta át az okleveleket Kurcz Mária polgármester. Ezúttal Ducza Nóra énekművész és Széplaki Iván, a Széplaki Hangtechnika alapítója vehette át a címet, illetve egy-egy batyut, tányérral, kupával és jelkép értékkel egy sajttal – hogy tudják: ha bármikor visszatérnek Verebre, mindig szívélyes vendégfogadásban lesz részük.
Az énekművész számos helyi rendezvényen fellépett már, többek között a Végh János Zenei Napokon is közreműködött. Széplaki Iván pedig a helyi eseményeken felel a színpadtechnikáért és a hangosításért – ezt a szakmai munkát hálálta meg most a település neki a díjjal.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban