2023.06.20. 13:01
Figyelem! Szombaton lezárják Fehérváron a Balatoni úti felüljárót
Szombat reggel 8 és délután 2 óra között gyakorlatilag teljes útzár lesz a székesfehérvári Balatoni úti felüljárón. Íme a részletek.
2020-ban, a felüljáró halaszthatatlan felújítása miatt egyszer már lezárták azt, most szerencsére csak egy szombati, napközbeni útzárról lesz szó
Fotó: FMH-archív
Az önkormányzati kommunikációs központ friss közleményéből kiderül, hogy szombaton ebben a hat órás időintervallumban egyszerre nagyon sok szükséges munkát végeznek majd el a Balatoni úti felüljárón. Talán a legfontosabb munka a közvilágítási lámpák korszerűsítése, ledesre cserélik a felüljáró összes lámpáját. Ezzel párhuzamosan a Városgondnokság munkatársai lekaszálják a nagyra nőtt növényzetet és elvégzik a gyomírtási munkákat is, illetve a felüljáró víznyelőit kitisztítják, s az útburkoaltot is megtisztítják.
A szombati lezárás a "Shell" körforgalomtól egészen a Borszéki utcáig tart majd. Kizárólag a menetrend szerinti helyi és helyközi járatokat engedik be ebben az időszakban a felüljáróra, illetve a megkülönböztető jelzést használó járművek hajthatnak majd be.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban