2023.11.30. 14:00
Klubot alapítottak a karnagyok: Fejérből is várják a szakmabelieket
Székesfehérváron is megalakult a Karnagyi Klub, melynek második ülése a tapasztalatok megosztásával, utánpótlás-szervezéssel, tanulással és természetesen tervezéssel telt.
A fehérvári Karnagyi Klub második ülésére a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házában kerülhetett sor
Fotó: KÓTA Karnagyi Klub
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) kezdeményezésére az elmúlt hónapokban Karnagyi Klubok alakultak az ország különböző pontjain. Ennek célja, hogy az egyházi, világi, felnőtt, ifjúsági és gyermekkarok vezetői közös platformon, személyesen beszélhessék meg a szakmai kérdéseket, partneri kapcsolatokat építsenek, új információkat gyűjtsenek.
- Végre egy hely, ahol rendszeresen beszélgetünk a karnagyi szakmánkról és a benne felmerülő kérdéseinkről – ezzel a gondolattal hirdette meg a székesfehérvári KOTA Karnagyi Klub létrehozását Zemlényi Katica, a Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya. A klub második ülésére november 29-e, szerdán kerülhetett sor a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házában. A szerveződés fontos programot teljesít: - A cél egy egymással kapcsolatban álló, segítő és inspiráló szakmai fórum megteremtése. Nem csak a Székesfehérváron és Fejér vármegyében tevékenykedő karnagy kollégákat várjuk, hanem minden környékbeli, szomszédos vármegyéből is örömmel fogadjuk a karvezetőket.
A Székesfehérváron is útjára indult tehát a KÓTA Karnagyi Klub, amely – fogalmazott Zemlényi Katica -, szakmai feltöltődést, eszmecserét és információs csatornát kínál a karnagyoknak.
- Nagyszerű volt az összejövetel! Annyira jó volt hallani a karnagy kollégáktól a sok tapasztalatot, a könyvajánlást, a programokat, az utánpótlás-szervezést, az autodidakta tanulást...szóval, alig tudtuk abbahagyni még 2 óra együtt töltött idő után is! A következő találkozóig gyűjtjük a tapasztalatokat, megosztjuk egymással koncertjeinket, híreinket, hadd örüljünk együtt! – foglalta össze a klubvezető.