2023.12.03. 17:30
Késdobálás, artistamutatványok és krampuszok – így telt a sárbogárdi Mikulás show
Nem mindennapi Mikulás showt tartott december 2-án, szombaton a Wertheim artista család a sárbogárdi művelődési házban.
Fotó: Wertheim Richárd
A nagy múltú magyar artista család körében generációról generációra „öröklődik” az artista kultúra továbbvitele. Wertheim Richárd feleségével és három lányával bejárta az országot, sőt a határon túli Németországban is megmutatta már, hogy mit tud. Ugyan az idő elteltével már némileg ’nyugodtabb’ életformát folytatnak, de még mindig aktívan lépnek fel különböző rendezvényeken és kápráztatják el mutatványaikkal a közönséget. Telente amolyan hagyomány már náluk, hogy 6-7 helyszínre ellátogatnak és különleges Mikulás showt tartanak a gyerekeknek. A mostani alkalommal Sárbogárdon jártak, ahol azontúl, hogy a Mikulás apró ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, különféle artista produkciók voltak, lábzsonglőrszám, késdobálás és hullahopp bemutató.
Wertheim Richárdtól megtudtuk, hogy az idei a második alkalom, hogy Sárbogárdra hozták a Mikulás showt, de a jövőben is vissza szeretnének még térni. A település közel áll a szívéhez, édesapja ugyanis itt született.