Solti János, a dobvirtuóz és a zenevonat

Solti Jánost hajdan az LGT-tagok meg mások is nemes egyszerűséggel Jánoskának szólították, szólítják ma is. Érdekelt, hogy vajon miért? A válasz egyszerű – tudtam meg a híres dobostól -, az édesanyja mindig becézve, Jánoskának hívta, és ez valahogy később, meglett férfikorban is rajta maradt.

Solti Laux Józsefet váltotta az akkoriban már híressé lett együttesben a dobok mögött. Megilletődött, hogy ilyen nagy előd után került a társulathoz?

- Megdobbant a szívem, de nem ijedtem meg. Hiszen már olyan színvonalon játszottam, hogy természetesnek tartottam, lám, ilyen nagy bandába kerültem. Szerencsére sohasem voltak gondjaim az LGT-ben, sem zenészként, sem emberként.

Soltival és társaival sebesen futott a zenevonat: soha nem gondolt arra, hogy ez a zenevonat egyszer mégis csak kisiklik?

- Erre nem gondol az ember, ugyan miért is gondolna? Sajnos az a bizonyos vonat mégis kisiklott, vagy inkább a vonatút végére értünk. Nagy szomorúság ez. Hiszen rémisztő volt látni az utolsó három hónapban, miképp épül le a jó barát, a társ, a csodás zenész, Somló Tamás. Az ő halála után egyértelmű volt, hogy ezzel az együttes is megszűnik. Sajnos engem is megtámadott a kór, aggódtak értem, és én is magamért. De túléltem, ami, úgy érzem, szép ajándék volt az élettől.

Az évek elszállnak. A zenész, a sztár is megrémülhet az elmúlás láttán. Solti János hogyan élte, éli meg, hogy elmúltak az évek?

- Ó, amíg fel tudok mászni a színpadra, és tudok játszani, addig egyáltalán nem érzem az idő múlását. Csinálom, ameddig tudom, ha már nem bírom az erős fizikai munkát, akkor újragondolom az életem, azt, hogy miképp tovább.

Solti János az LGT mellett sok más alakulatnak is a tagja. Nem kérdés, hogy melyik a kedvenc: nyilván mind-egyik – erre János is egyetértően bólogat. Inkább azt tudakolom: milyen fajta zenében érezte igazán jól magát: jazzben, rockban vagy másban?

- Amelyiket csinálom, éppen azt szeretem a legjobban. Mert, ha az ember nem kedvelné, amit művel, akkor nem is lenne abban igazán jó, és ha valamiben nem jó, akkor azt nem is szabad csinálnia.

Azzal, hogy a dobosok izgága palik – elvégre két kezük, két lábuk egyszerre öt- vagy hatfelé is mozog -, Solti János is egyetért:

- Örök életemben izgága voltam – mondta. – De lassan már 64 éves leszek, lenyugodtam. Amit tizenévesen, a „kőkorszakban” szerettem volna elérni, azt elértem. Az élet, a zene mindig sodort magával, és én mindent természetesen éltem meg. De a sok munka nélkül nem érhettem volna ezt meg.

Négy ragyogó zenész – Presser, Somló, Karácsony, Solti – tudott egy csárdában jól „dudálni”. Miért tudtak ennyire egy húron pendülni?

- Ez annak köszönhető, hogy maximális bizalommal voltunk egymás iránt. Elnéztük a másik hülyeségét, tudtuk, mindenkinek megvan a maga hibája. Fura, de több időt töltöttem az LGT-vel, mint a feleségemmel... Karácsony Jánossal legutóbb, a Zenevonat turnén csak ketten voltunk, Presser nem jött el, mert úgy éreztük, az már majdnem az LGT lenne. És mi úgy szeretnénk megőrizni a csapat emlékét, ahogyan az bennünk él. A csapat Somlóval volt teljes, egész. Nélküle nem folytatjuk.