A zsidóságot érintő tabukról sokáig hallgattak

Az est szervezője, a Tarsoly Ifjúságért Alapítvány a filmvetítésre meghívta Szántó T. Gábor írót, forgatókönyvírót: az ő novellájából született meg ugyanis a film, ami több fesztiválon aratott sikert.

Török Ferenc alkotása egy kistelepülés egyetlen napját mutatja be 1945-ben. A falucska minden lakója a jegyző fiának esküvőjére készül, amikor egy titokzatos szállítmánnyal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg a vasútállomáson. Néhány óra alatt minden megváltozik: tapinthatóvá válik a feszültség, régi titkokra, elhallgatott bűnökre derül fény. Amíg a két titokzatos idegen ortodox zsidó szertartás szerint – imasálakba kötve eltemeti az imakönyveket -, azaz jelképesen sírt ásat a holokauszt áldozatává lett közösségnek, kiderül, hogy a falusiak közül ki, mit vett el, vagy – furcsa kiutalások révén – mit kapott meg az elhurcolt zsidó szomszédok vagyonából.

Köztudott: a megaláztatások nem értek véget azon magyar zsidó honfitársaink számára, akik a csodával határos módon túlélték a háborút, a lágert. Hazatérve szembesülniük kellett azzal, hogy mindenük odalett: az otthonukban már mások éltek, személyes tárgyaikat széthordták, kisajátították.

A megrendítő film után Szántó T. Gábor – akivel Gyimesi Edit beszélgetett – azt mondta, mindig foglalkoztatta, hogy a jelentős történelmi események hogyan hatottak a mikroközösségek, a családok életére. Érdekelték a társadalmi tabuk is, az, hogy miként szembesül az ember a családi titkokkal vagy a saját identitásával. Szántó T. Gábor arról beszélt, hogy amikor 2003-ban a film alapjául szolgáló történetet írta, azt igyekezett láttatni, ellentmondásos a magyar társadalom viszonya a vészkorszakhoz. Az érzéketlenség a közönyből és a nyereségvágyból is fakadt – ezt jelzi a filmben az a kézfogás, amivel a falu jegyzője (akit Rudolf Péter alakít kiválóan), elbúcsúzik a két embertől, aki a zsidó közösségről jött megemlékezni a faluba. (Visszatetsző a búcsú, hiszen közben a két idegent kaszával-kapával felfegyverkezett falusiak méregetik.)

Szántó T. Gábor arról is beszélt: a zsidóságot érintő tabukról sokáig hallgattak. A 2000-es években kezdődtek meg azok az emlékezetpolitikai viták, amiknek következményeként az új nemzedék már szabadabban beszél a történtekről.

Az is szóba került az esten: az emberi ösztönök minden korban hasonlóak, az emberben ott van a gonosz – és csak a tudatos gondolkodás óvhat meg bennünket attól, hogy az előítéletek rabjaivá váljunk. Ezért a politikai elitnek óriási a felelőssége abban, hogy rájátszik-e ezekre az ösztönökre, és tovább gerjeszti-e az előítéleteket.

Kiderült: Szántó T. Gábor és Török Ferenc szinte véletlenül, szomszédokként ismerték meg egymást. A barátságból aztán munkakapcsolat lett: évekig dolgoztak a forgatókönyvön. Az író azt mesélte: a forgatáson úgy tapasztalta, a szereplőkre is nagy hatást gyakorolt a történet. A filmet több mint 30 országban mutatták be eddig, az érdeklődés töretlen.

Mostanában már új forgatókönyvön dolgoznak Török Ferenccel: Delfin címmel szeretnének mozit forgatni Hajós Alfrédről, az olimpiai felkészülés történetéről. De Szántónak van egy novellája három zsidó család identitáskereséséről – ebből is filmet terveznek: egyelőre Hullámvasút munkacímmel.