2018.11.05. 08:30
Fesztivált tartottak Ercsiben, a színes ősz jegyében
Nemzetközi művészeti fesztiválnak adott otthont első alkalommal a város.
A zoricások most is kitettek magukért
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap
Megtelt szombaton az Eötvös József Művelődési Ház, ahol szebbnél szebb fellépőruhákba bújt táncosok is készülődtek a szereplésre.
A külföldi – szlovák, macedón, ukrán és mexikói – vendégek az Őszi Parázs I. nemzetközi tánc-dal-parádéra érkeztek, erre az estére. A rendezvény szervezője a helyi Zorica tánccsoport és a szerb Folklore Festival Association volt. Utóbbi szervezet rendszeresen rendez hasonló fesztiválokat más-más országban, hazánkban pedig évek óta Budapest és Szentendre az őszi rendezvény helyszíne. Szentendre helyett azonban most Ercsi lett a szombat esti műsor házigazdája, s a szervezők nagy örömmel vállalkoztak a feladatra. A Zorica vezetője, Szili Márkó meg is köszönte az ercsi önkormányzatnak és a horvát nemzetiségi önkormányzatnak a támogatást.
Győri Máté polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: a műsor az ősz színeihez hasonlóan itt is nagyon színes, ők pedig szíves vendéglátással, helyi ízekkel készültek.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/lTlcsy0spRAt0387VLxfXawCv7OJH2YOocpDFYHOg9Y/fill/4731/3154/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwNWRjOTI2ODdlMzQ4M2RiMTg4YzUzOGJiNjZmOTU3.jpg)
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap
A több mint háromszáz fellépő között sok volt a fiatal. A produkciók változatossága mellett az ő lelkesedésük is gyönyörködtetett. Látványosnak bizonyult például a mexikóiak tánca a jellegzetesen színes ruhákban, széles kalapokban. Vidáman pörögtek, énekeltek, szinte fiesztává varázsolták szereplésük pár percét. Egy ukrán kislányokból álló csoport a Mása és a medve zenéjére adott elő bájos koreográfiát, s felléptek a házigazda Zorica felnőtt táncosai is. A néptáncok mellett modern táncok és zenekari produkciók is színesítették az estét.