Nagy sikerű kamarazenei hangversennyel indult a Filharmónia-bérlet a Vörösmarty Színházban

A kvartett az 1946-os genfi nemzetközi verseny megnyerésével indult el a világhír felé – útjuk sajnos egyben emigrációba is vezetett. Az 1976-ig változatlan felállásban működő, világszerte koncertező társaság (Végh mellett Zöldy Sándor hegedű-, Janzer György brácsa- és Szabó Pál csellóművész voltak tagjai) hatalmas repertoárral rendelkezett, Beethoven- és Bartók-interpretációik túlzás nélkül etalonnak számítottak.

Négy szuverén személyiség izgalmas párbeszéde volt a koncert

A primárius előtt tisztelegve, a magyar kamarazenei kultúra támogatása céljából hívta életre a Filharmónia a bérleti sorozat nyitóestjének is keretet adó Végh Sándor-programot, Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, a Concerto Budapest zeneigazgatója művészeti vezetésével. Keresve sem lehetett volna alkalmasabb személyt találni erre a megtisztelő feladatra: a szintén nemzetközi hírű vonósnégyest vezető művész személyes jó viszonyt ápolt az 1997-ben Salzburgban elhunyt mesterrel. A koncert nyitószáma Mozart háromtételes F-dúr divertimentója volt, amely 1772 elején, Salzburgban keletkezett, a nagy itáliai utazások szünetében: zenei anyagán erőteljesen nyomot is hagyott az opera buffa hatása. Az előadás stílusos és pontos volt, ám itt-ott még magán viselte az akusztikai körülményekkel való ismerkedés jegyeit. A folytatásban a vonósnégyes-repertoár egyik legnépszerűbb darabja, Antonin Dvořák 1893-ban, Spillville-­ben készült F-dúr „Amerikai” vonósnégyese csendült fel. A négytételes kompozíció méltán szerzője egyik legtöbbet játszott alkotása: megszólaltatása hálás (bár nem könnyű) feladat a muzsikusoknak, hallgatása öröm a közönségnek. A Keller-kvartett élettel teli, karakteres tolmácsolásában a mű minden erényét felmutatta: a lassú tétel előadása lélegzetelállítóan szép pillanatokkal ajándékozta meg az elmélyülten figyelő hallgatóságot.

A szünet után felhangzó Schubert-remekmű, az 1826-ban bemutatott d-moll „A halál és a lányka” vonósnégyes (D. 810) a címadó dalt átszellemült variációsorozatban feldolgozó második tételéről kapta melléknevét. Remek műsorszerkesztői ötlet volt a Dvořák-vonósnégyessel egy programba iktatni: scherzója egyes elemzőit a cseh mester zenéjére emlékezteti. A fináléban pedig – akárcsak az „Amerikai” vonósnégyesben – egy koráljellegű második téma áll szemben a mozgalmas főtémával. A Keller-kvartett elsőrangú interpretációját négy szuverén személyiség izgalmas párbeszédeként érzékelhettük, amelynek egyik pólusa a zenei kifejezés és a hangszeres virtuozitás egészen ritka szintézisét nyújtó Fenyő László csellójátéka volt. Ragyogó „belső” párost alkotott vele a fiatal Homoki Gábor, akinek vagány, fantasztikus muzikalitást és időkezelést mutató brácsázása minden hangját eseménnyé avatta. Környei Zsófia diszkrét és pontos második hegedűsnek bizonyult, míg Keller András valóban Végh Sándort idézte kevéssé a technikai tökéletességre, mint inkább a zenei gondolatok hiánytalan kibontására törekvő muzsikálásával. A zeneszóval csordultig megtelt színház nézőterét mintegy háromnegyedéig megtöltő közönség hatalmas tapssal köszönte meg a nem mindennapi produkciót a művészeknek: a Keller-kvartett ráadásként az aranykor házimuzsika-hangulatát idézve Hofstädter hangulatos Szerenádjával csendítette ki az estet.