2021.10.30. 08:00
Szobrok, három alkotótól – Két kiállítás nyílt Fehérváron
20211029 Székesfehérvár, Szabad Művelődés Háza, szobor, szobrászművészek, kiállítás megnyitó, Becskei Andor, Nagy Dániel, Körei Sándor. Fotós: Fehér Gábor FG Fejér Megyei Hírlap
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ tóparti épületében pénteken nyílt kiállításokon fiatal szobrászok mutatkoznak be. A földszinti kiállítóterek egyikében Nagy Dániel (balra) és Becskei Andor (középen) acélszobrai láthatók.
A másik térben a móri születésű Körei Sándor (jobbra) művei kaptak helyet. Az alkotó a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemre járt. A most nyíló kiállításon a virágcsendélet témáját járja körbe. A tárlatokat Cserhalmi Luca esztéta, a budapesti Godot Labor vezetője nyitotta meg, és november 26-ig láthatók.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban