2022.05.09. 13:28
Rendhagyó énekóra a Hermannban (videó)
Rendhagyó énekórán vehettek részt az érdeklődő iskolák és óvodák növendékei. Hangaszerbemutató koncertet tartottak a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában.
Érdekes rendezvényt szervezett Székesfehérvár zeneiskolája, amelynek során a gyerekek egyúttal szórakozhattak és tanulhattak. Fóris István a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola szakmai igazgatóhelyettese vezette a foglalkozást. A mai nap során érdeklődő gyermekek érkeztek az István Király Általános Iskolából, a Németh László Általános Iskolából, a Hétpettyes Óvodából és a Napsugár Óvodából. A holnapi nap során újabb két alkalommal nyílik meg az intézmény koncertterme az érdeklődők előtt.
A jelenlévők érdekességeket tudhattak meg a fa- és rézfúvós, a vonós és a billentyűs hangszerekkel kapcsolatban is, de a népi hangszerek világába is betekinthettek. A felsorakoztatott hangszereket a zeneiskola növendékei szólaltatták meg, és mutatták be kortársaiknak.
A gyermekek megtudhatták például, hogyan és mitől szólal meg az oboa, vagy a klarinét, vagy éppen miért soroljuk a fafúvósok közé fuvolát.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban