2018.05.30. 18:26
A Sóskút és a Gárdony megvédte címét
Az öregfiúk bajnokságában két csoportban már befejeződtek a küzdelmek, míg a másik két, még versenyben levő csoportban idei utolsó meccsükre készülnek a csapatok.
A zöld mezes Ercsi oda-vissza verte a Ráckeresztúrt
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap
Az 1. csoportban, akárcsak az előző bajnoki évben, ezúttal is a Sóskút gárdája ülhetett fel a trónra, és most is a Tárnok csapatát előzte meg. A Pest, Komárom és Fejér megyei együttesekből álló mezőnyben a szűkebb pátriánkat képviselő egyesületek közül a Vál szerepelt a legjobban.
A 2. csoport immár évek óta megszokott versenyfutásában megint a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csípte el az első helyet a Martonvásár előtt. Az első három csapat száznál is többször vette be ellenfelei hálóját, a sereghajtó Baracska pedig azzal a negatív mérleggel „dicsekedhet”, hogy a legkevesebb (19) gólt érte el, de egyszersmind a legtöbbet kapta (204).
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/RE5A5kJgYF_dfChTW19hzoH2bVU2bzxWVxlooHgcwdM/fill/2124/1542/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3ZWQ0Y2YyOTk1ZDQzNWZhZTY5MTgyYTU3ODZiODYz.jpg)
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap
A 25. forduló eredményei:
3. csoport
Masterplast Csór–Iszkaszentgyörgy 3–1 (2–0)
Gól: Bartos (25., 78.), Papp T. (6.), ill. Csontos (70.).
Lovasberény–Sárszentmihály 2–4 (2–1)
Gól: Szűcs R. (28.), Berengyán (34.), ill. Bogó (21.), Szűcs I. (41.), Jung (68.), Diczkó (72.)
Peremarton–Jenő 2–5 (0–3)
Gól: Nagy Cs. (45., 64.), ill. Pesztránszki (35., 68.), Abrincsák (18.), Nyírő (25.), Bakos (70.)
Főnix FC–Pákozd 5–1 (3–0)
Gól: Balla (20., 23., 25., 72.), Farkas Zs. (63.), ill. Szabó F. (50.)
GEO–Pátka 2–3 (0–2)
Gól: Tapolczai (45.), Galambos (54.), ill. Gábor (23., 75.), Baráth (33.)
4. csoport
LMSK–Tác-Csősz Gorsium 1–2 (0–0)
Gól: Kerti (57.), ill. Pető (46.), Kovács A. (77.)
Lajoskomárom–Sárbogárd 4–4 (1–2)
Gól: Kajári (43., 48.), Glück (24.), Gulyás (62.), ill. Tórizs (7., 15.), Csendes (57.), Kelemen (75.)
Szabadbattyán–Enying 3–2 (2–2)
Gól: Kovács T. (16., 36.,70.), ill. Paluska (5., 10.)
Soponya–Cece 4–4 (2–2)
Gól: Varga A. (28., 52.), Radnics (11.), Gyenis (65.), ill. Csányi Á. (24., 74.), Kovács N. (26.), Salamon (80.)
Polgárdi–Kisláng 1–0 (0–0)
Gól: Nyakas (66.)
Mezőszilas–Sárszentágota 9–2 (3–1)
Gól: Nagy L. (28., 43., 56., 66.), Virág (4.), Varga L. (13.), Nagy S. (43.), Szepesi (52.), Tücsök (58.), ill. Böröndi (16.), Szauervein (78.)
A góllövőlisták végeredménye, állása:
1. csoport: 1. Győrfi Gábriel (Komárom) 29 gól. 2. Kovács Ferenc (Sóskút) 21 gól.
2. csoport: 1. Tóth Balázs Károly (Martonvásár) 44 gól, 2. Horváth Attila (Gárdony) 38 gól.
3. csoport: 1. Balla Tamás (Főnix FC) 31 gól, 2. Bogó Csaba, Tóth Gábor (mindkettő Sárszentmihály) 30–30 gól.
4. csoport: 1. Kovács Krisztián (Aba-Sárvíz) 37 gól, 2. Klézli István (Szabadbattyán) 30 gól.