2018.05.18. 07:18
Döntőbe jutott a Pannon Duo
Az atlétikai csapatbajnokság Nyugati csoportjának mezőnye az elődöntőben viaskodott a továbbjutó hat helyezésért. A Pannon Duo kiharcolta döntős tagságát.
Szabó Dániel három számban is az élen viaskodott
Fotó: MASZ
Szeptember 8-án és 9-én Székesfehérvár, a Regionális Atlétikai Központ ad otthont a magyar atlétikai csapatbajnokság döntőjének. A fináléban az a legjobb 12 egység versenyez majd, melyek kvalifikálták magukat a miskolci és a zalaegerszegi elődöntőkből. A keleti régióban magabiztosan győzött a Bp. Honvéd (443 pont), de csatlakozott hozzá sorrendben a DSC-SI – NYSC (384), a Konok Kunok (371,5), a GEAC – Ikarus (341,5), a Viharsarok (319,5) és a Dunamentiek (285).
Nyugaton több egyéni és szezoncsúcsot is produkáltak az atléták. A Tatabányai SC és az ARAK közös csapata, a Pannon Duo számos dobogós helyezést gyűjtött be, ami fontos pontokat hozott az összesített végelszámolásnál. A férfiaknál 100 méteren 10,65 mp-es idővel nyert Szabó Dániel, míg Pisch Milán harmadik lett. 200 méteren Szabó Dani 20,09-es egyéni csúccsal lett második úgy, hogy azonos idővel ért célba Szabó Lászlóval. 400 gáton Csókás Nikolász szintén egyéni csúccsal (55,17) lett második. Kalapácsvetésben Halász Bence közel négy méterrel maradt el a jelenleg legerősebb honi vetőtől, Halász Bencétől, 72,87 méteres dobásával a második helyen zárt. A 4x100 méteres váltó (Kovács Mátyás, Szabó Dániel, Pisch Milán, Salamon A.) is második lett.
A női mezőnyben Takács Boglárka egyéni csúcsot futott 100 méteren, 12,22 mp-es rohamával a negyedik lett. 200 méteren azonban már dobogóra állhatott volna, ha az egyéniben is hirdettek volna eredményt, 24,0 mp-es egyéni csúcsával lett második, s előzte meg az idei legjobbját futó Mátó Sárát (24,6 mp). 800-on a tatabányai Kószás Kriszta második lett, az 1500-at viszont nyerte. 100 m gáton Mátó Sára a negyedik helyen ért célba, viszont a magasugrást 175 centis egyéni rekorddal az első helyen zárta. Rúdugrásban Siskó Zsófia nem talált legyőzőre, 3 m 95 cm-rel nyert. Távolugrásban Endrész Klaudia idei legjobbjával, 575 cm-rel lett negyedik. Sokat jelentett a tatabányai Hoffer Kriszta első és Áts Vivien második helye a hármasugrásban. A 4x100-as staféták között másodikként ért célba a Pannon Duo váltója (Simon Viktória, Takács Boglárka, Szépe Flóra, Erdész Klaudia). A 4x400-as váltó is második lett (Budai Boglárka, Darabos Alíz, Zsiga Mónika, Kószás Kriszta).
A Nyugati csoportban az MTK-ÚTE (375,5) jutott elsőként a döntőbe, megelőzve a Pannon Duo (374), a SavArra (355), az FTC (334,5), a Pannónia Príma (303) és a SVSE (270) csapatait.