2019.09.04. 21:58
Valkusz és Piros is feladta
Hét magyar is salakra lépett a 15 ezer dollár összdíjazású Székesfehérvár Open második játéknapján egyesben, a kedden továbbjutó Vörös Mátén kívül Nagy Péterrel és Marozsán Fábiánnal találkozhatunk a 2. fordulóban.
Borsos Gábor elfáradt a mérkőzés végére Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap
Rosszul indult a szerdai nap a Bregyóban, ugyanis két, a végső sikerre is esélyes hazai játékos is kénytelen volt visszalépni a további küzdelmektől.
A tornán első helyen kiemelt Piros Zsombor előző nap elszenvedett bokasérülése miatt adta fel a versenyt, a helyére szerencsés vesztesként a Fehérváron teniszező Serák Gábor lépett. Az osztrák David Pichlert nem zavarta meg a csere, 52 perc játék után lépett (6:1, 6:1) a tizenhat közé.
A tavalyi győztes Valkusz Máté korábbi sérülése nem jött rendbe, így ő sem tudta vállalni a játékot. Az 5. helyen rangsorolt magyar helyett a szintén fehérvári színekben teniszező, korábban a selejtezőben elvérző Balogh Bálint lépett, a rutinosabb Nagy Péter azonban nem sok esélyt hagyott a 17 esztendős honfitársának (6:1, 6:1).
A szabadkártyás Borsos Gábor a 3. helyen kiemelt Maxime Chazal ellen álomkezdést produkált, a francia teniszező az első szettben játékot sem nyert (6:0). A második játszmában aztán az egyre többször rövidítésekkel operáló Chazal dupla brékelőnybe került (0:4), Borsos innen már nem is tudott visszakapaszkodni (2:6). A mindent eldöntő szett ismét magyar fölénnyel indult (3:1), ám ezt követően Chazal begyújtotta a rakétákat, és zsinórban öt játékot megnyerve diadalmaskodott (3:6).
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/kWAxb3b3o-bMO436VYULxKuN5WS9_E7YTJ2wEeCxEgM/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViYjYwNzE5NWVhMzRiNDliMDA5NzZjYjdkM2M3MmFk.jpg)
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap
A szintén szabadkártyás Madarász Gergely alaposan megizzasztotta a 8. helyen rangsorolt Pavel Nejedlyt, ám végül a cseh lépett tovább (4:6, 5:7). Marozsán Fábián a selejtezőben Metykót búcsúztató argentin Juan Pablo Pazt győzte le 7:5, 6:2-re. A szintén szabadkártyával induló Szintai Dávid számára Oleg Prihodko túl nagy falatnak bizonyult, az ukrán lépett a következő körbe (4:6, 2:6).
A legjobb tizenhat közé jutott még az osztrák Misolic és az ukrán Kravcsenko is.
Párosban a Balogh Bálint, Serák Bálint kettős és a Cseresznyés Máté, Kisantal Dominik duó is búcsúzott a tornától.
Csütörtökön már a nyolcaddöntőket rendezik: Vörös Máté a horvát Ajdukovic, Marozsán Fábián a Borsost legyőző francia Chazal, míg Nagy Péter a selejtezőből feljutó ukrán Kravcsenko ellen küzd meg a legjobb nyolc közé kerülésért. Vörös mérkőzése 10 órakor, Nagyé és Marozsáné pedig előreláthatólag dél körül kezdődik.