2021.07.20. 20:45
177 mesés győzelem
Nagyszabású, október közepéig látogatható kiállítás nyílt a Millenárison, amely a 177 magyar ötkarikás aranyéremnek állít emléket. A tárlaton többek között Vörös Zsuzsanna ereklyéi is megtalálhatók.
Vörös Zsuzsanna és győztes ereklyéi
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap
Világraszóló bajnokaink, a 177 mesés győzelem címmel nyílt kiállítás, három nappal a tokiói, ötkarikás játékok kezdése előtt. A fővárosi rendezvénynek otthont adó helyszín, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Dankó Virág köszöntötte a megjelenteket, majd Schmidt Gábor, a MOB alelnöke, egyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke mondott beszédet, felvillantva sportága legnagyszerűbb eseményeit. Aztán Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a kiállítás fővédnöke beszélt a magyar sport nagy pillanatairól, valamint köszöntötte a rendezvényre érkező, legidősebb élő olimpiai bajnokot, a január 9-én századik életévét betöltött tornászlegendát, Keleti Ágnest.
A kiállításon a 177 egyéniben vagy csapatban szerzett aranyérem történetét dolgozzák fel, összesen 302 magyar olimpikon kiemelkedő teljesítményének köszönhetően, 305 ereklye kerül bemutatásra, köztük 71 aranyérem, ebből 58 eredeti. A változó tartalom miatt a tárlat 12 hete alatt a legfényesebb medálok közül összesen 94-et tekinthet meg a közönség. A kiállítás bejáratánál stílszerűen Keleti Ágnes öt aranyérme fogadja az érkezőt. A kiállítás létrejöttében fontos szerep jutott a tornásznő nyugodt hétköznapjaiban fontos szerepet játszó, Keleti sajtóügyeit intéző székesfehérvári Róth Tamásnak, aki az összes ereklyét beszerezte, majd átadta az esemény kurátorának, Dobor Dezsőnek.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/3ib1QpHKfUGcmPbxytt7A3lNARXtgxaoUvlLm3iII-E/fill/2560/1440/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwMWU5MjIzY2FmMjQ1NzdhN2QyNTA0YmM1MGIzYjM4.jpg)
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap
Az öttusázók közül az Alba Volán olimpiai bajnoka, az Athénban győztes Vörös Zsuzsanna által a vívásnál használt párbajtőr, a póló – amelyben lőtt –, valamint a célba érkezésnél lobogtatott zászló került az egyik vitrinbe. A pengét és zászlót edzője, Korponai István őrizte, aki tervezte, hogy a 2004-es győzelem után a díjkiosztón a versenyzőnek átadott – azóta érthetően nem túl jó állapotú, elszáradt – virágot is odaadja a szervezőknek, el is vitte egy virágkötőhöz, azonban az nem vállalta a felújítását.
– Az általam lobogtatott zászlót az úszók hagyták az olimpiai faluban, Korponai „Hümér” megtalálta, amikor már biztos volt a sikerem, a fehérvári edzői stáb egyik tagjától, Komlódy Zsolttól vettem át és futottam vele a célba. Jönnek elő az emlékek, a kiállítás megnyitóján vetített, az aranyakat bemutató film kockáit, az athéni befutóm pillanatait jó volt újra megnézni – mondta Vörös Zsuzsanna.