2021.10.25. 17:11
Jung József labdarúgó emléktornát rendeztek Szabadbattyánban
A Jung József labdarúgó emléktornát az idén hatodik alkalommal rendezték meg Szabadbattyánban, a sportpályáján, utánpótlás tornával és öregfiúk mérkőzéssel.
Az U13-as torna négy csapat részvételével zajlott
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap
Jung József 2015 májusában váratlanul hunyt el, 66 éves volt. Edzői pályafutását Szabadbattyánban kezdte, majd a MÁV Előre, 30 éven át a Videoton és a Dunaújváros következett. Olyan játékosokat nevelt ki, mint Bekő Balázs, Simek Péter, Báló Tamás vagy Csehi Tamás. Újvárosból ment nyugdíjba, utána visszatért szülőfalujába, ahol gyerekekkel foglalkozott.
A fő szervező tisztét Tóth László, a Szabadbattyán KSE elnökségi tagja töltötte be, aki elmondta lapunknak: örömmel tölti el, hogy újra az élére állhatott e nemes sportesemény megszervezésének és lebonyolításának a Jung család, helyi vállalkozók és magánszemélyek támogatásával. Hangsúlyozta: úgy érzi, méltó módon tisztelegtek az idén is az országosan ismert, nagy formátumú edzőlegenda emléke előtt.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/6mwp-0z-7VYibsw8_lhafugKp_I8RSem_d5Vlp-4yLs/fill/1224/1806/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjNjRhZDFjMjAyNjRmOGY5YTc2OWY4YmI5OGU2YmY0.jpg)
Fotó: V. Varga József / FMH-archív
Az emléktornán egykori játékosok, edzők, sportvezetők és sportbarátok emlékeztek a helyi kötődésű, kiváló trénerre. A résztvevőket, a megjelenteket Szabó Ildikó, Szabadbattyán polgármestere is köszöntötte, az emlékezők a nap folyamán koszorút helyeztek el Jung József sírjánál.
A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított U13-as utánpótlás tornát a Soponya gárdája nyerte, megelőzve Szabadbattyán, a Videoton Baráti Kör és Polgárdi csapatát. A gólkirály Juhász Dominik (Videoton Baráti Kör) lett 5 góllal, a legjobb kapus cím Kelemen Kristófnak (Szabadbattyán) dukált.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/nz4WBAWrKVMCdSuGFDSWxFOS5LclqES2sjRLHdgbeVg/fill/2560/1866/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4NDVkNmU1ZDFmMDQxNTdiOTZhODNjNmQ0ZWFjYmIx.jpg)
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap
A díjakat Csongrádi Ferenc és Szabó József, a Videoton legendás UEFA-kupadöntős csapatának két tagja, Tiber László, a Videoton egykori labdarúgója, Bartos József, a hajdani nagy szabadbattyáni futballgeneráció edzője (abban a csapatban focizott Jung József is) és számos helyi vállalkozó adta át.
Megtisztelte az emléktornát jelenlétével Hartyáni Gábor, a Videoton UEFA-kupadöntős csapatának másodedzője és Németh János, a Videoton utánpótlás koordinátora is. A gyerekeknek kijárt a kupa, az érem, az emléklap, valamint a virsli, az üdítő és a csokoládé.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/z6Qax5mU7Z1dSK0xA87PcYRkaVzm9Oduz0ILJOdVCQ0/fill/2560/1552/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhMzJlODU2MjMwMTQxYWZhNDM4NzQ5NmZmOTIwNDk0.jpg)
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap
A délutáni öregfiúk viadalon a Szabadbattyán alakulata a Dunaújvárossal mérkőzött, s a találkozón 5–5-ös baráti döntetlen született. A hangulatos nap ízletes vadpörkölt estebéddel zárult.
Jung József labdarúgó emléktorna Szabadbattyánban
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban