Labdarúgás

2022.05.17. 16:03

Korábbi győztesek harcolnak a a kupagyőzelemért

A Fejér Megyei Kupa döntőjében szerdán 17 órától az Ercsi Kinizsi és a Főnix FC csapatai találkoznak a Dunaújváros Stadionban. Az Ercsi két éve címvédő volt, míg ellenfelük két ízben megnyerte már a serleget.

Káldor András

Forrás: Pexels

Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága a 2016/17-es idényben írta ki először a mára igen népszerűvé vált sorozatot. Az első két évben a Főnix FC csapata zsebelte be az elsőséget az Iváncsa KSE, majd a Sárbogárd legyőzésével. 2019-ben az Ercsi Kinizsi szétlövés után nyert a Flavus Velence ellen. A 2020-as évben a pandémia miatt a legjobb nyolc között már nem rendeztek mérkőzést.
Megkérdeztük a döntőt játszó csapatok szakvezetőit, mit várnak a párharctól?
- Nem lesz könnyű mérkőzés, mert az Ercsi csapata feljövőben van. Többek között az ellenük játszott mérkőzésen elvesztett pontoknak is köszönhetjük azt, hogy a bajnokságban olyan helyzetbe kerültünk, ahol most állunk. Én óvatosabban mentem volna neki a kupadöntőnek, de a bodajki, valamint a tordasi mérkőzések után nekünk tényleg semmi veszíteni valónk nincsen, így teljes kerettel, és teljes csapattal lépünk pályára a döntőben. – fogalmazott Pavlik József a Főnix FC vezetőedzője.
- Már azzal történelmet írtunk, hogy egymás után háromszor a kupa döntőjébe jutottunk. Mind a háromszor más ellenféllel játszottunk, ahogy tavaly is, most is az egyik bajnokesélyessel kell harcolunk az aranyéremért. A Főnix FC az esélyesebb csapat, de egy döntőben bármi előfordulhat, Nem panaszkodunk, jó passzban vagyunk most. Nehéz összeállítani a csapatot, csak tizenegy játékos tudok felküldeni a pályára… Most igazán együtt van a társaság,  ugyanúgy, amikor harmadikak lettünk tavaly. Öten, vagy hatan pedig minden kupadöntőben ott voltunk..– hangsúlyozta Lieber Károly az Ercsi Kinizsi mestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában