2022.10.19. 12:19
Gurisatti Gréta hamar visszatér ellenfélként Dunaújvárosba
A Dunaújvárosi FVE a vízilabda Magyar Kupában a nyáron sokat erősödő FTC-vel találkozik a negyeddöntőben.
Gurisatti Gréta tavaly még Dunaújvárosban játszott, novemberben már ellenfélként tér majd vissza.
Forrás: Zsedrovits Enikő / DH
Még a bajnokság kezdete előtt lejátszották a kvalifikációs selejtezőket a Magyar Kupában, ebből a címvédő Eger és a III. Kerületi TVE jutott tovább a negyeddöntőbe, a DFVE, az FTC, a BVSC és az UVSE csapatai kiemeltek voltak, ők most, a negyeddöntőben csatlakoznak a sorozathoz. A napokban pedig a Magyar Vízilabda Szövetség megtartotta a kupa sorsolását. A szerencse finoman szólva sem állt a nyáron átalakuló Dunaújváros mellé, hiszen a négy közé jutásért az FTC lesz Gardáék ellenfele. A párharc külön pikantériája, hogy Gurisatti Gréta a nyáron éppen a Fejér megyei alakulattól igazolt a fővárosi zöld-fehérekhez. A negyeddöntős összecsapásokat november 11-én és 12-én játsszák majd, az első mérkőzésre Dunaújvárosban kerül sor.
Mihók Attila együttesére addig is még vár néhány megmérettetés. A Győr elleni sikeres bajnoki rajt után szerda este a III. Kerület vendégeként ugranak medencébe a dunaújvárosi lányok. A találkozó 19 órakor kezdődik majd.