2023.01.12. 16:43
Megyei hokisokkal az Universiadén
A magyar férfi jégkorongcsapat hétfőn útra kelt Az Amerikai Egyesült Államokba, hogy részt vegyen a Téli Egyetemi Világjátékokon. Az első meccsen már túl is van Vas Márton együttese, a magyarok 4-0-ra kaptak ki Szlovákiától.
Tóth Károly Balázs már szerepet is kapott az amerikai tornán
Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség
A játékokon részt vevő csapatban több Fejér megyei játékos is helyet kapott. A FEHA19 együtteséből Tóth Károly Balázs, Farkas Botond, Szabó Péter, Alapi Márton és Nagy Ákos utazhatott a küldöttséggel, míg a Dunaújváros Acélbikákat Erdély Botond, valamint Pinczés Olivér képviseli a tengerentúlon.
– Ugyanazt szeretném elérni, mint a junior-világbajnoksággal, hogy a beválogatott játékosok fejlődjenek a nemzetközi, kompetitív mérkőzések által. Szeretném, ha a magyar virtust mélyíteni tudnánk, legyenek fegyelmezettek és szívvel-lélekkel küzdjenek. Az a cél, hogy a maximumot hozza ki magából a csapat – mondta Vas Márton, a szövetség honlapjának.
A válogatott 2019 után tér vissza az eseményre, akkor Oroszországban egy győzelemmel és négy vereséggel zárt a társaság.
A szakmai stáb 23 játékosnak szavazott bizalmat, az első mérkőzésen pedig már túl is vannak a mieink Szlovákia ellen. A kapuban a FEHA19 hálóőre, Tóth Balázs kezdett, a mérkőzést 4-0-ra a szlovákok nyerték meg. A továbbiakban még Kazahsztán, Dél-Korea, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok csapata lesz az ellenfél.