2023.04.17. 12:34
Tisztán pofoz
Egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel, valamint fontos tapasztalatokkal zárták az ökölvívók utánpótlás Magyar Kupáját a Fehérvár Küzdősport SE bokszolói.
Több érmet is elhoztak a fehérváriak Csepelről
Forrás: Fehérvár Küzdősport SE
Az év egyik legrangosabb utánpótlás seregszemléjén az U12-esek, a juniorok, valamint a serdülők mezőnyében összesen 65 egyesület 324 ökölvívója harcolt a csepeli kötelek között. A serdülők és a juniorok számára igen fontos viadal volt a korábbi Diákolimpiaként futó Magyar Kupa, hiszen ez a verseny válogató volt a korosztályos Európa-bajnokságra.
A Fehérvár Küzdősport SE egyik legesélyesebb tehetsége, Turós Levente kéztörése miatt távol maradt a kupaküzdelmektől, de a klub öt bokszolója ringbe szállt. Nem is akárhogyan.
Elsőéves serdülőként Bajcsi Flóra a 42 kilogrammosok között a döntőbe jutott, ahol Nagy Krisztina ellen harcosan bunyózott, s nyert is, a kategória aranyérmese lett. Kőbányai ellenfelét kétszer is olyan tisztán találta el, hogy a pofonok megingatták Nagy Krisztinát, s a bíró beszüntette a mérkőzést a második menetben.
![](https://cdn.feol.hu/2023/04/CTSi42KECg4vPyQpkl1Cl58jtpDLmiw3yV_ksOnsMG8/fit/921/2048/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1YmE3MzJhNDU1OTQyNTJiYzViODNkZTU5MDEwZTU2.jpg)
Nagy Zsófia a juniorok 50 kilogrammos súlycsoportjában húzott kesztyűt. Zsófi Dunaújvárosban nevelkedett, azonban nevelőedzője, Dobos György nem versenyeztette, így költözött a Fehérvár Küzdősport SE műhelyébe. Elszántsága, ügyessége, határozottsága hamar a legjobbak közé emelte és csak a döntőben talált legyőzőre az UMK-n.
![](https://cdn.feol.hu/2023/04/Vg3TZG00sdd4rfce92XwCVUyQcgLh9g3qRZ0ii1Jba4/fit/1080/720/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1MGI5N2U4NjMyNjRlYjFhYWIxMWI2OGRmMjY3ZjRh.jpg)
Fotós: CHRYZTOPH / Forrás: boxing.hu
A juniorok 66 kg-os mezőnyben vitézkedő Fekete Leon, valamint a junior 60 kg-ban induló Frank Dominik bronzérmet szereztek Csepelen.
Babinec Dánielnek nem volt szerencséje, a serdülők 50 kg-os kategóriájában az első napon összekerült a későbbi bajnokkal, aki ráadásul a verseny legjobb férfi versenyzőjének járó különdíjat is hazavihette. Babinec edzője, Turós Arnold úgy fogalmazott, hogy Dani számára ez a szoros vereség jövedelmezőbb lesz hosszútávon, mint egy könnyed győzelem.