2023.10.13. 17:30
A fehérváriak több mint száz ponttal nyertek Mosonmagyaróváron
Magabiztosan nyert a Hepp Kupa második fordulójában a DKKA kosárcsapata. A fehérváriak 153-40-re győztek Győr-Moson-Sopron vármegyében.
A fehérváriak (a kép jobb oldalán, feketében) magabiztosan nyertek a Hepp Kupában, Mosonmagyaróváron
Fotó: DKKA
Az eredményből is kitűnik, egy percig nem forgott veszélyben a koronázóvárosiak továbbjutása az alacsonyabb osztályú férfi együttesek számára kiírt Hepp Kupában. A második fordulóban léptek pályára a nyugati határszélen, a fehérváriak az első körben nem voltak érdekeltek. A DKKA a bajnokságban is magabiztosan lépdel előre, az NB I/B-s pontvadászat Zöld csoportjában, eddigi három meccsüket magabiztosan nyerték Dzunic Branislav játékosai. Kimondottan erős kerettel rendelkeznek, a szezon kezdete előtt csatlakozott hozzájuk az erőcsatár, a tavaly még a válogatottban is számításba vett Szabó Zsolt, aki a nyáron bejelentette, felhagy az aktív játékkal. Az Arconic-Alba felnőtt együttesének szakmai stábjában helyezkedett el másodedzőként, azonban néhány hét után jelezte, folytatni kívánja karrierjét, az akadémistákhoz igazolt.
![](https://cdn.feol.hu/2023/10/w-SH2U0LsXAqq24maG9c3ShhQc8597h2985GOboGTAQ/fit/1200/574/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1Yjg0ZWYxYjBkYzRiNmZiNTAyYTNjMmRiYzcyODRl.jpg)
A DKKA a kupameccsen minden negyedet nagy különbséggel megnyerve jutott a Hepp Kupa harmadik fordulójába. A koronázóvárosiak megfelelő koncentrációval és energiaszinttel pattogtattak végig, a 33. percben, 33-133-nál érték el a különbség a bűvös, 100 pontos különbséget. Végül szezoncsúcsot jelentő dobott ponttal, 113 pontos különbséggel, 153-40-es győzelemmel léptek tovább. Kis Raul, Kuttor Gergő és Szabó Zsolt is több mint 20 pontot jegyzett.
Mosonmagyaróvári GAAC–Dávid Kornél KA 40-153 (10-32, 10-44, 9-43, 11-34)
Mosonmagyaróvár, Bauer Rudolf Egyetemi Sportcsarnok, vezette: Földesi, Fülöp
DKKA: Simon B. 18, Kuttor G. 20/3, Molnár D. 16/6, Keller V. 10, Kis R. 24/9, csere: Szabó Zs. 20/3, Somogyfoki P. 14, Szalczgruber Zs. 13, Hegedűs K. 12/12, Barthalos A. 6
- Úgy játszottunk, ahogy azt előzőleg megbeszéltük. Elsősorban jó védekezést és gyors kosárlabdát kértem a csapattól, ez most jó dobóformával is párosult, így kijött a két csapat közti különbség – értékelt a fehérváriak vezetőedzője, Dzuniv Branislav.