2024.02.07. 11:30
A Cisztercisek nyertek, de a Teleki is továbbjutott
Szettet sem vesztett a végső győztes Ciszterci Szent István Gimnázium IV. korcsoport fiú csapata a röplabda diákolimpia városi döntőjében.
Nagy volt a küzdelem a röplabda Diákolimpia városi döntőjében
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Négy iskola – a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Teleki Blanka Gimnázium, a Tóvárosi Általános Iskola és a Munkácsy Mihály Általános Iskola – csapata lépett parkettre a IV. korcsoportos fiú röplabda Diákolimpia városi döntőjében a Sziget utcai Általános Iskola tornatermében. A sorsolás után kiderült, a Cisztercis diákok a Munkácsyban tanuló fiatalokkal küzdenek meg, míg a Telekisek a Tóvárosiakkal csapnak össze a fináléba jutásért.
Az első mérkőzésen a Teleki Blanka Gimnázium két szettben aratott magabiztos győzelmet, míg utána a másodikon a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulói bizonyultak jobbnak szintén két játszmában. A döntőt aztán utóbbi nyerte, de a Fejér Megyei Diáksport Egyesület döntésének értelmében a vármegyei döntőbe mindkét iskola továbbjutott.
A döntő után az elődöntő két vesztese a harmadik helyért lépett parkettre, a Tóvárosi Általános Iskola pedig két szettben meg is nyerte azt az összecsapást, így odaért a legalsó fokára.
A Fejér Megyei Döntőt február 23-án rendezik majd a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában.
Röplabda, Diákolimpia, székesfehérvári városi döntő
IV. korcsoport, fiúk
Elődöntő
Teleki Blanka Gimnázium – Tóvárosi Általános Iskola 2:0
Ciszterci Szent István Gimnázium – Munkácsy Mihály Általános Iskola 2:0
3. helyért
Tóvárosi Általános Iskola – Munkácsy Mihály Általános Iskola 2:0
Döntő
Ciszterci Szent István Gimnázium – Teleki Blanka Gimnázium 2:0