Playoffs

2024.03.09. 19:51

Nincs világvége, 2-2-ről folytatják a csapatok

A Hydro Fehérvár AV19 győzelem nélkül zárta az olaszországi mérkőzést a Pustertal Wölfe elleni negyedöntős párharcban. Így a felek hétfőn, Székesfehérváron 2-2-ről folytatják.

Beke Zsombor

A Fehérvárnak (fehérben) több helyzetet kell kialakítania

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Pedig a péntek esti összecsapáson jóval jobb teljesítményt nyújtott a Volán, az első perctől pariban voltak a kék-fehérek, némi fölényben is játszottak a Fejér vármegyeiek. Ennek ellenére emberelőnyben Petan megszerezte a vezetést a második harmadban, ám még ebben a játékrészben Laberge szintén fórban egalizált. Aztán a harmadik harmad elején betalált Kuralt, ám a játékvezetők érvénytelenítették a gólt, mondván a kapus előtt elkorcsolyázó Hári akadályozta a portást. A csatár csípője és Smith feje tényleg találkozott egymással, de már a kék, „kisles” területen kívül… A minden eldöntő gól az 54. percben esett, Ege révén, a folytatásban hiába nyomott a Fehérvár, nem sikerült egyenlíteni.

– Igazi kemény, playoffs mérkőzés volt. A csütörtöki meccshez képest azt hiszem, jobban játszottunk. Ez a széria egyelőre pont úgy néz ki, ahogy az várható volt. Jó, hogy a két hazai találkozót hozni tudtuk. Az elejétől lehetett tudni, kemény párharc lesz. Teljesen mindegy, kit választottunk volna, itt már mindenki nehéz ellenfél. Apró nüanszokon múlnak a mérkőzések. Ők mindenhonnan lőttek, mi meg nem lövünk eleget, nincs elég emberünk a kapu előtt, a pálya külsején játszunk többnyire. Az egyik góljuk előtt korongkihozatal helyet eladtuk a pakkot, és rögtön lőttek, megpattant és bement, ártalmatlan próbálkozás végül bepattant. A végén hat a négy ellen nem is tudom, eljutottunk-e lövésig, ezek a momentumok el is döntötték a mérkőzést. Világvége továbbra sincs, kezdjük elölről ezt az egészet, jön majd az oda-vissza utazgatás. Ez a két csapat közel áll egymáshoz, ez így volt az alapszakaszban is, attól függetlenül, hogy mind a négy mérkőzést mi nyertük. Mindegyik összecsapás kiélezett volt, sok gólszerzési lehetőségük volt nekik is. Ez a Pustertal sokkal jobb csapat annál, mint amit elértek az alapszakaszban, ezt most a rájátszásban meg is mutatják. Kiélezett párharc, ami lehet hét mérkőzésig megy majd el – értékelt Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője. 

Ezzel a négy győzelemig tartó párharc 2-2-re módosult, folytatás hétfőn Székesfehérváron. A találkozóra már elindult a jegyértékesítés, további információk a klub honlapján találhatóak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában