2024.06.13. 14:56
Senki sem borult vízbe (galéria, videó)
Rendhagyó testnevelésórára invitálta a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda kisdiákjait a Vitál Club Sportegyesület. A Csónakázó-tavon evezhettek a harmadik és negyedik osztályosok.
A Csónakázó-tavon eveztek a kisiskolások
Fotó: NAGY NORBERT
Több, mint húsz gyerkőc markolt kajaklapátot a Csónakázó-tó Koronás park felőli oldalán, majd a helyes lapátfogást elsajátítva mentőmellényt húztak a lurkók, és az olimpiai ezüstérmes, ötszörös világbajnok kajakos, Fidel László irányítása alatt hajóba szálltak.
– Az igazgatóhelyettes asszony jelezte, hogy lehetőséget kaptunk a kajakozásra. Nagyon vártuk az eseményt, és izgultunk, hogy jó idő legyen. Én különösen, mert odáig vagyok a kajak-kenuért – mesélte lelkesen Bakter Éva, a Szent Imre suli tanítója. – Nagyon lelkesek voltunk, örültünk, hogy jöhettünk. A gyerekek láttak már kajak-kenu versenyt, s az osztályban van is olyan gyerek, aki versenyszerűen kajakozik, egy kislány pedig már kajaktáborban is volt.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/4F6Sivjrbw1dvp-XC0kcgXbRE1Ydup-EhshxH-9LTRM/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU2NDA5NmViNGRmYTRkZDliMjQ1MTAwOTYzODQ0Yzhj.jpg)
Fotó: NAGY NORBERT
A Szent Imre Általános Iskola 3/B-s tanulói közül volt, aki kajakba pattant, s máris célba vette a tó másik végét, akadt, aki a helyes irányt kereste eleinte kósza lavírozással, míg a többiek Csák Balázs kormányzásával túrakenuba ültek.
– Kenuval is viszünk ki gyerekeket, mert kajakból nincs annyi, hogy egyszerre mindenki vízre szálljon. Egy tíz és egy négyszemélyes túrakenuval eveznek a gyerekek, aztán cserélnek – ecsetelte Csák Balázs, aki amellett, hogy masters kenuversenyeken is megméreti magát, a vitálosok kenuszekciójának vezetője.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/a3VgPLtju92jJSrzRi4aXuNcVwUKBlpvk32U850JZ5c/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzliYWQ0NTkzNWI1YjRhNGQ5MjE0N2NjOGEyMjM5NDU4.jpg)
Fotó: NAGY NORBERT
„Lapjával tedd a vízbe a tollat, ne az élével, mert akkor nagyon vizes leszel” – adott jó tanácsot a kicsiknek Fidel László, aki Barcelonában 1000 méteren az olimpiai ezüstérmet nyert négyes tagja volt. Most a Vitál Club Sportegyesület vezetőedzője.
– Viszonylag gyorsan ráéreznek a helyes lapátfogásra. Játéknak fogják fel, de ezekben a hajókban nem baj, ha éppen nem tökéletes a mozgás – mondta a partról szemlélődve az 58 esztendős Fidel László. – A visszajelzések alapján mondhatom, hogy óriási élményként élik meg a gyerekek az itt töltött két órát, nagyon tetszik nekik. Próbálunk ízelítőt adni a sportágból, de persze, ez csupán egyfajta szösszenet. Ez tulajdonképpen egy toborzó. Volt olyan kislány, aki a délelőtti foglalkozás után délután meg is jelent az edzésen, addig nem hagyta békén anyukáját, míg el nem hozta őt a tópartra. Mindezt úgy, hogy már van sportága. A szabad napjain jár majd kajakozni. Itt a sportág megszerettetéséről van szó, a biztonságos vízi közlekedés porszemcséjét próbáljuk elhinteni.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/JTIUZYQgNlNqHWoTLivZTZBKnl64ELCtxtZC0wfOUpU/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmNjk3NDhjOGI1YTRmZTliNGJmNjI4YzE2OGE1MmQy.jpg)
Fotó: NAGY NORBERT
A vezetőedző elárulta, hogy a törzsgárda tagok létszáma az utóbbi időben lecsökkent. Az MK-hajókat kinőtték a fiatalok, eligazoltak, és most szükség lenne az utánpótlásra. Fidel László hangoztatja, hogy nem feltétlen az olimpiai bajnoki cím megszerzése a Fehérváron kajakozni vágyók célja, de aki komolyan gondolja, eljuthat odáig.
A Csónakázó-tavon eveztek a kisiskolások
Fotók: Nagy Norbert / FMHÚgy tűnik, a Szent Imre Általános Iskola négy osztályának, a 3/A, a 3/B, a 4/A és a 4/B eveztetése nem volt hiábavaló. A partra evickélt harmadikosok közül két kissrác azonnal jelezte, hogy ők bizony eddig semmit sem sportoltak, de a kajakba szívesen visszaülnének.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/Fm5hXfq7K-rt7BUfzZxa542hPoVD-CoRXF7d8GHP-9E/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNTU3MDUyNmE3YzQ5ZDFiMDhlMzRlZmUyMDY3ZTRj.jpg)
Fotó: NAGY NORBERT