Lett segítséggel került Dunaújvárosba

2 órája

Finn játékossal erősített a DAB

Hivatalos oldalán jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák HK, hogy szerződtette a finn Jani Kluukskerit. A védő a DAB tizenharmadik érkezője.

Szabó Róbert

Jani Kluukskeri igazi gólgyáros volt az elmúlt idényben

Fotó: ersteliga.hu

Az Acélbikák beszámolójából kiderül, először nem került a csapat látókörébe a 26 esztendős védő, azonban egyik új játékosuk, Eriks Zohovsnak köszönhetően megismerték. Kiderült, hogy agilis, jó technikával rendelkezik, a dunaújvárosiak pedig pont egy ilyen új bekket kerestek maguknak.

Jani Kluuskeri a Brianconnál volt Eriks Zohovs csapattársa. Junior korában a finn TPS-nél, valamint a Lukkonál pallérozódott, ezután a KeuPa HT felnőtt kereténél kapott lehetőséget. Később a finn másodosztályban szereplő SaPKo-nál is megfordult, innen szerződött Franciaországba, ahol Zohovs csapattársa lett. A 26 esztendős játékos korábban finn junior válogatott is volt.

Az elmúlt idényben 48 mérkőzésen kapott szerepet a Brianconnál, amelyeken védő létére 15 gólt szerzett és 8 asszisztot is kiosztott, ezzel segítve csapata menetelését.

A Dunaújvárosi Acélbikák HK több játékost is igazolt már a nyár folyamán. Az Újpesttől megszerezte Cseh István játékjogát, de a dunaújvárosiakhoz szerződött Mazzag Dániel, Hári Norbert, Ritter Zalán és Tóth Gergely is. A magyar játékosok mellett légiósok is érkeztek a DAB-hoz, mint az amerikai Tyler Watkins, a kanadai Colton Leiter és Jeff Faith, a dán Mikkel Jensen, valamint a korábban említett lett Eriks Zohovs is. 

Az új érkezők mellett Tóth Balázzsal és Ivan Sysakkal is egy évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Dunaújvárosi Acélbikák HK.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában