Reméli nem lesznek játékvezetői hibák

2 órája

Az azeriek edzője már kitalálta a Vidi elleni taktikát

Pető Tamás után az FK Sumqayit trénere, Samir Abasov is megtartotta sajtótájékoztatóját a Fehérvár FC elleni szerdai Konferencialiga-selejtező visszavágó előtt.

Szabó Róbert

Samir Abasov elmondta, készen állnak a visszavágóra

Fotó: fehervarfc.hu

– Készen állunk a szerdai visszavágóra. A múlt heti mérkőzésen remek volt a hangulat és arra számítok, hogy holnap Székesfehérváron is hasonlóan jó atmoszféra vár a csapatokra. Biztos vagyok benne, hogy jó mérkőzést láthatnak majd a stadionba kilátogató szurkolók – kezdte sajtótájékoztatóját kedd este Sanur Abasov, az FK Sumqayit vezetőedzője. Hozzátette, vannak olyan játékosai akik sérülés és eltiltás miatt hiányoznak, azonban bízik abban, hogy számukra jól alakul az összecsapás.

Az azeri együttes trénere arról is beszélt, reméli nem lesznek olyan játékvezetői hibák, mint amelyeket az első találkozón tapasztalt, de gyorsan hozzátette, ennél többet nem akar a bíróval foglalkozni, csak saját magukra koncentrálnak.

– Nagy motiváció az számunkra, hogy rengeteg szurkoló áll mögöttünk és nemcsak Sumqayitból, hanem egész Azerbajdzsánból. A fejemben már megszületett az a taktika, amivel pályára küldöm a csapatomat, de erről nem szeretnék most részletesebben beszélni, holnap este mindenki meglátja, mivel készültünk a Vidi ellen – zárta a sajtótájékoztatót a vezetőedző.

Szerdán 19.00 órától kiderül, hogy sikeres lesz-e az a taktika amit kitalált a Vidi ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában