Megemlékező találkozó egy tragikus baleset helyszínén

Az Európa-bajnokságon ezüstérmes kenus versenyző a dinnyési halgazdaság mellett vezető úton szenvedett autóbalesetet Trabant gépkocsijával, és a helyszínen életét vesztette. Akkor sporttársai – közöttük a későbbiekben már a Szent Jupát Földet megkerülő útjára készülődő Fa Nándor és Gál József – egy vascsőből formázott kenulapátot helyeztek el a végzetes ütközés helyszínén.

Mi történt akkor, azon a szörnyű estén? Popovics István, aki röviddel a tragédia előtt házasodott meg, edzésről tartott hazafelé. Előtte valamikor egy magyar katonai konvoj haladt, a honvédek kukoricát szedtek a határban. Az egyik teherautó az árokba csúszott, egy másik próbálta kihúzni, de a kötél elszakadt, ezért a vontató jármű hirtelen kivágódott az útra a sötétben. Istvánnak esélye sem maradt, már nem tudta elkerülni az ütközést a Trabantjával, amelynek köztudottan az elavult dobfék volt a leggyengébb pontja. „Nem tudtunk mit tenni, idővel tudomásul vettük a veszteséget és a hiányát, aztán – talán a történtek hatására is – abbahagytam a kenuzást és vitorlázni kezdtem”, jegyezte meg Fa Nándor, aki abban az időben egy konténerben lakott a Velencei-tó partján.

Az eltelt közel ötven év nem múlt el nyomtalanul az evezőn, amit István születésnapjára minap felújítottak és elhelyeztek az egykori osztály- és sporttársak. A rövid megemlékezés Agárdon, a Velencei-tavi Vízi Sportiskola bázisán folytatódott.

– Megérintett bennünket a hely szelleme – foglalta össze érzéseit Szipola Antal, a Vitál Club elnöke. – Bámultuk a tavat, és éjszakába nyúló beszélgetést folytattunk a kezdetekről, a kajak-kenu sport jelenéről és a remélhető jövőről. Nagy tapasztalattal rendelkező szakembergárdát hívtam össze, akik a székesfehérvári, majd az agárdi kajak-kenu, evezős, és vitorlás élet kialakításában, megteremtésében vettek részt. Kezdetben, mint gyermek versenyzők, akik később kiteljesítették pályafutásukat, aztán edzők, műszakiak, vagy sportvezetők lettek. Megemlékeztünk természetesen az igazi pionírokról, Thorday Levente és Zsakai Kálmán testnevelő tanárokról is szólt, akik a Csónakázó-tavon az 1966-68-as évektől szervezték a sportágat. Egy közösségi portálon már sikerrel kértem Cser-Palkovics András polgármester urat arra, hogy a Koronás Parkban lévő Kajakvár falán elhelyezhessünk egy emléktáblát róluk, a következő önkormányzati közgyűlésen kérvényezem is ezt.

Szipola Antal – aki egykor a VVSI műszaki vezetőjeként dolgozott, ahol sporteszközöket, hajókat is gyártottak – hozzátette: fontosnak tartják, hogy a rájuk bízott gyerekek mellett a Székesfehérvárra látogatók megismerhessék a sportmúlt tárgyi eszközeit és versenyzőit, ezért tovább fejlesztik és látogathatóvá teszik a Sportmúzeumnak elnevezett gyűjteményt.

– A tárgyakat digitalizáljuk, fotókat készítünk róluk, történeteket gyűjtünk és fogalmazunk meg egykori társainkról, ezért várjuk az emlékeket mindenkitől az [email protected] címre – folytatta Szipola Antal. – Fehérvári sportmúzeum elnevezéssel honlapot készítünk, hogy nekünk is legyen – más nagyvárosokhoz hasonlóan – ilyen gyűjteményünk. Az evezés, a kajak-kenu és a vitorlázás mellett nagy szerepet kap majd a kerékpár, triatlon, télisport. Van öttusás, kézilabdás, labdarúgó emlékünk, de birkózó, hőlégballonos, vagy autóversenyző barátaink is bemutatkoznak. Elnézést kérek mindazon sportágak képviselőitől, akiket nem említettem, de még nagyon az út elején vagyunk. Célunk, hogy az utánunk jövő generációkkal méltó módon ismertessük meg Fejér vármegye sportmúltját.

Szipola Antal sporttársai és barátai nevében is szólva emelte ki: szeretnék, ha abból a kis csapatból, akik eddigi életükkel bizonyították a sporttért, egymásért való tenni akarásukat, minél többen helyet kaphatnának majd annál a hivatali asztalnál, ahol a kajak-kenu sportág fehérvári jövőjéről döntenek – remélhetően nem csak üzleti alapon.