2 órája
Gyász: meghalt a híres magyar orvos
Hosszú betegség után 76 éves korában meghalt Funk Sándor addiktológus, neurológus, pszichiáter.
Illusztráció: Shutterstock
Funk Sándor 1948. március 30-án született Budapesten. 1972-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán summa cum laude minősítéssel. Ezt követően az egyetem neurológiai klinikáján tett szakvizsgát 1976-ban, majd 1978-ban pszichiátriai szakvizsgát.
Több kórházban is dolgozott, 1979-től a SOTE neurológiai klinikáján, a Róbert Károly körúti kórházban és a Belügyminisztérium kórházában, elsősorban alkoholbetegek kezelésével foglalkozott. 1987-től a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályára került, ahol osztályvezető főorvosként dolgozott. 1992-ben nyert addiktológiai szakképesítést.
1988-ban Magyarországon először alkalmazta a Methadon-kezelést heroinfüggőség esetében.
2012-ben a kórház megszüntette a munkaviszonyát. Funk Sándor 2012-től a Szent Kristóf rendelőintézet XXII. kerületi addiktológiai gondozójában, 2013-tól 2016-ig a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai-addiktológiai osztályán dolgozott, majd 2019-ig a Pszichiátriai Addiktológiai Gondozóban. 2019-től a XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Neurológiai-Pszichiátriai és Addiktológiai Szakrendelőjének munkatársa.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2024/07/FqhN939zP2Sf0Rn9TYKqI8jjn_enVJhpqOt5_FwqF-Y/fit/915/514/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkMWVhODY1MDg3MTRlZjRiZjZlZGJjMzhlYTJlOGFk.jpg)
Orvosi munkája mellett alkohológia/addiktológia tantárgyat adott elő a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatóinak. Számos függőségekkel kapcsolatos előadást tartott. Választott vezetőségi tagja volt a Magyar Addiktológiai Társaságnak.
Funk Sándor munkásságát 2000-ben Budapestért Díjjal ismerték el - írja az Origo.
Bulvár-celeb
- Németh Lajos megmutatta érzelmes oldalát: könnyekig hatódott
- Azta! Budapesten forgatják a világhírű sorozat folytatását
- Kiderült, kibe szerelmes Kóbor Léna (videó)
- Itt az első fotó Iszak Eszti kislányáról
- Itt van az amerikai hadsereg tuti tippje a kánikulában, így pillanatok alatt le tudod hűteni magad