2 órája
Újabb csákvári igazolhat az első osztályba
Nem titok, hogy az Aqvital FC Csákvár kettős célnak próbál megfelelni a másodosztályban. Egyrészt minden évben a biztos bennmaradás kiharcolása az egyik elsődleges feladat, illetve mint a Puskás Akadémia fiókcsapatának, a fiatalok nevelése, élvonalra való felkészítése a másik fontos küldetésük.
Ominger Gergő csapatot és osztályt is vált, de marad a megyében
Fotó: Kricskovics Antal
Nem is nagyon lehet panaszkodni a csákváriakra, hiszen már első pillantásra kiderülhet, hogy zsinórban a tizenegyedik idénynek futnak neki jövő vasárnap az NB II- ben és több, rövidebb, hosszabb időt az Aqvital FC-ben eltöltő fiatalnak sikerült tőlük Felcsút irányába szerződnie. De emellett is számtalan első- és másodosztályú csapatnál találkozhatunk olyan játékosokkal, akik Csákváron növelték mérkőzéseik számát. A 2023–24-es keretükből Pécsi Ármin már tél óta a Puskás Akadémia első számú kapusának számít. Tamási Nándor júliusban szerződött a szlovák első osztályba nyáron feljutott FC Komarnóhoz, Babós Levente pedig az Újpesthez írt alá a közelmúltban. Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy a 21 éves, két esztendőt Csákváron pallérozódó Ominger Gergő is az élvonalban folytatja. A Fehérvár FC az előszerződését felbontó angol George Dobson helyére szemelte ki a fiatal középpályást.
Rá vélhetően már nem számíthat a hétvégi felkészülési mérkőzésen Tóth Balázs vezetőedző, amit a Honvéd ellen vív a csapat vasárnap 10.30-kor a Magyar Futball Akadémián. A mérkőzésre 300 nézőt tudnak beengedni a rendezők, a 0 forintos regisztrációs jegyeket a bejáratnál lehet átvenni. Kapunyitás 9:30-kor.