Olimpiai bajnokot szeretne nevelni

3 órája

Bencze Andrea vezeti a legtehetségesebb fehérvári öttusázókat

A legutóbbi, U17-es Európa-bajnokságon jól szereplő, momentán a korosztályos világbajnokságra készülő, volános öttusázókat évek óta Bencze Andrea irányítja. A koordináló edző nem titkolja, szeretne ötkarikás bajnokot nevelni.

Horog László

Bence Andrea tart edzés előtti eligazítást az U17-es csoport tagjainak a Börgöndi úti öttusatelepe

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A közelmúltban, a török fővárosban, Ankarában rendezett Európa-bajnokságon jól szerepeltek a Volán Fehérvár fiataljai, Turbucz Ivola és Szécsi Nemere aranyérmes lett, de a többiek is megtették a magukét. A fiatalok szakmai munkáját Bence Andrea fogja össze, az öt sportoló a rövidesen kezdődő világbajnokságra készül.

-Koordináló, nevelő edzőként az utánpótlásban összefogom, összehangolom az edzők munkáját, valamint úszó-, futó- és OCR-edzője is vagyok a 17 éven aluliak csapatának. Két és fél éve dolgozom velük, az évek során a kisfiúktól, kislányoktól eljutottunk a kamaszokig. Ezen időszak alatt ilyenkor gyakorlatilag minden vagyok, tehát nem csak az edzőjük, hanem a mentoruk és egy kicsit az anyukájuk is, szó szerint. Megterhelő, de egyben csodálatos feladat, azt hiszem, ezt a kihívást szeretem a legjobban ebben a munkában. Minden gyerek más és más, ezért különböző eszközöket kell alkalmazni, hogy motiválni, segíteni tudjam őket.

A törökországi kontinensviadalra visszatérve azt mondja, nagyon kemény felkészülést végeztek, akkor már látszott, hogy jól fognak szerepelni a fehérvári tehetségek.

-Kicsit túl is szárnyalták az elvárásaimat a hazai válogatókon. Turbucz Ivoláról senki nem hitte, hogy odaérhet a válogatón egyéniben, aztán minden versenyt megnyert. Szécsi Nemere sajnos az utolsó válogató előtt eltörte a karját, ennek ellenére toronymagasan elsőként került be a válogatottba. De a sérülés rányomta bélyegét az Eb-szereplésére, de így is 4. lett egyéniben és csapatban is. Ankarában voltak kis döccenők, ha minden optimálisan alakul, még ennél is jobb eredmények születhettek volna. Szécsi nevét érdemes megjegyezni, mert fiatal kora ellenére nagyon nagy eredményekre lehet képes és a csapattársai is közvetlenül a nyomában vannak, például Kiss Tibor, Viniczai Patrik és Balogh Levente. A lányoknál Turbucz Ivola emelkedik ki, aki rendkívüli hozzáállásával és tehetségével még nagy eredményekre hivatott. Úgy gondolom, ha továbbra is így dolgoznak, megállíthatatlanok lesznek. Úgy gondolom, alkalmasak arra, hogy ötkarikás játékokon szerepeljenek, amikor nagyon fáradtak, azt mondom nekik, az elvégzett munka megtérül, irány az olimpia!

Bence Andrea és Katona Ferenc (jobbra) dolgozik a legtöbbet a Volán Fehérvár 17 éven aluli versenyzőivel
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Hozzáteszi, a 14-15-16 éves sportolók irányítása, felkészítése mindig nagyon nehéz feladat, hiszen ebben a korban rengeteg testi változáson mennek keresztül és ehhez jön még a kamaszodás is. Ilyen korban kezdődnek az edzések mind az öt tusában, amelyek szintén plusz terhet jelentenek. Ezen nehézségek együttese rendkívüli odafigyelést és körültekintést igényel.

-Nagyon jó kis csapatot kaptam, sikerült gyorsan összecsiszolódnunk, hiszen szorgalmasak és alázatosak. A folytatásban, a lovaglás hiányával teljesen más jelleget kap az öttusa, a klasszikust felváltja a modern kori felfogás, pörgős, gyors versenyt szeretne látni a közönség tele izgalommal, ennek az elvárásnak próbál megfelelni a sportágunk, az akadálypálya, az OCR behozatalával. Szerintem ezzel az új számmal sikerülni fog.

Az edzőnő természetesen szintén űzte a modern pentatlont. „ Versenyszerűen úsztam, az úszóegyesület megszűnésével az öttusára váltottunk csapattársaimmal, az Alba Volán SC kötelékében folytattuk. Nagy kihívás volt, mert gyorsan kellett a technikai számokba beletanulnunk, ebben segítettek az edzők: Kulcsár Antal, Korponai István, Frölich Tamás, Dóczi Tibor, Vas Tibor. Nem voltam ügyetlen, nem túl hosszú idő elteltével aranyjelvényes háromtusázó lettem. Sajnos a térdeim nem bírták a terhelést, három év után befejeztem. A sportágak közül a vívást szerettem meg a legjobban, ami nagyon jól ment. Sportolói pályafutásom befejezése előtt Korponai István vívóedzőm javaslatára elindultam a junior vívó ob-n, ahol 8. helyezést értem el egyéniben. Életem meghatározó évei voltak, ekkor láthattam az öttusa mélyére, amely lenyűgözött a sokszínűségével és ez semmilyen más sportághoz nem fogható.”

Az utánpótlás csoport tagjai alázatosan készülnek az elkövetkező időszak viadalaira
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A sportolói karriert követően óvónőként dolgozott, korábbi úszóedzője, Dániel András hívására 1992-ben úszóedzőként folytatta, 1994-ben az Alba Volán SC következett, utánpótlás-nevelő edzőként helyezkedett el.

-Nagyon szerettem gyerekekkel foglalkozni, régi vágyam teljesült, hogy versenysportban tevékenykedhettem. Közel tíz év után váltottam, 2013-ban az Alba Öttusa SE-nél edzősködtem tovább. 2017-ben elvesztettem a páromat, a gyermekem édesapját, Komlódy Zsoltot, aki szaktekintélynek számított a sportágban. Halála érthetően nagyon megviselt, sokat jelentett, hogy ezen időszakban párhuzamosan dolgozhattam edzőként, valamint óvónőként a Gyöngyvirág Óvodában, nagyon hálás vagyok Béndek Gáborné óvodaigazgatónak és akkori kollégáimnak az ott töltött időért. Egy évvel később keresett meg Vörös Zsuzsanna, az Alba Volán öttusázóinak igazgatója, hogy szívesen látna az edzői gárda tagjaként, örömmel fogadtam el az ajánlatot és tértem vissza az anyaegyesületemhez. Mindenképpen inspirált, hogy én is sikeres legyek a szakmámban. A lányom is ezt a sportágat választotta – ami számomra és az édesapja számára is természetes volt -, hosszú éveken át sportolt és küszködött a sérülésekkel, 17 évesen hagyta abba a versenyzést, amibe egy kicsit a pandémia is szerepet játszott, végül a tanulást választotta. Nem volt tehetségtelen, az utánpótlás elit viadalain, csapatban és váltóban sok érmet szerzett, jelenleg a BME építészmérnöki karán tanul.

Aztán visszatérünk a jelenbe, Bence Andrea a korábbi, junior világbajnokkal, Katona Ferenccel közösen tartja a kombiedzéseket, a sportágban csak Fecóként ismert tréner egyben a fiatalok lövő edzője is.

-Vele beszélem meg az esetlegesen felmerülő problémákat, valamint igazgatónk, Vörös Zsuzsa is sokat segít és támogat abban, hogy hatékonyan menjenek a gyakorlások. Vívásban Málits István vívóedzővel egyeztetem a gyerekek edzésprogramját és Demeter József is dolgozik a csoporttal. Katona Ferenc lövő edző munkájában szerepet kap korábbi junior világbajnokunk, Kalincsák Eszter is, aki szintén edzőként tevékenykedik az utánpótlásban. A legfontosabb az, hogy a csoportom tagjai számára zökkenőmentes legyen az átmenet, kapcsolódjanak majd be az idősebb korosztály edzésmunkájába. Hosszútávon szeretném, ha a tanítványaim sikeres, kiegyensúlyozott, határozott, boldog emberek lennének, nem csak a sportban, hanem az életben is. Persze, a nagy álom az, valamelyikük olimpiai bajnok legyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában